És akkor lássuk most a nyaralást könyvekben:

Wodehouse golfos történeteit még itthon kezdtem el, és annyira szórakoztató volt, hogy vittem a Horvátországba is. Öt éve olvastam a másik ilyen novellagyújteményt a szerzőtől (hihetetlen egyébként, hogy mennyire gyorsan telik az idő), és csak megerősíteni tudom, amit akkor írtam, azzal a különbséggel, hogy most már lassan határozottan kedvet kapok magához a játékhoz is. A Ciceró Wodehouse-sorozata egyébként nem csak beltartalma, hanem külleme miatt is kimondottan alkalmas strandolvasmánynak, kis helyet foglal és strapabíró. A borítóra meg elég csak rápillantani, máris jobb kedve lesz az embernek. 

Miután év elején újraolvastam a Három ember a hóban című régi nagy kedvencemet, és megállapítottam, hogy még mindig nagyon jó, kedvet kaptam egy másik hasonló stílusú kamaszkori olvasmányom, Milne Micsoda négy napjának újrázására is. Mivel a könyvet nem találtam sehol, a netről sikerült szereznem egy ugyanolyan antikvár példányt, és eltettem a nyaralásra, számítva rá, hogy ha emlékeim nem csalnak, nagyon jól fogok szórakozni. Így is lett, úgy jártam, mint januárban Kästnerrel, ez is még mindig remek, könnyed, bájos, mint ahogy emlékeztem. Ez is az Európa Vidám Könyvek-sorozatában jelent meg, és szintén Kaján Tibor illusztrálta.

Ezután következett egy laza ifjúsági, amelyik sajnos nem kötött le annyira, szinte csak végigrohantam rajta kötelességtudatból. Aztán beleolvastam ebbe, de ez meg olyan szinten nyálas volt már az első oldalon, hogy ki kellett gyorsan valamit találnom, mert nem volt már több könyv nálunk, és volt még vissza vagy három nap a nyaralásból. Szerencsére eszembe jutott, hogy a velünk nyaraló családnál láttam Kästner Eltűnt miniatűrjét, amit már régen el akartam úgyis olvasni. Így elcseréltem a Micsoda négy napra, mert nekik is elfogyott közben az olvasnivaló, és pár napra megint meg volt az aranyos, kedves strandolvasmányom, amilyenre én abban a hőségben vágytam. Ezt viszont már a Partvonal 2009-es új kiadásában olvastam, csodaszépre sikerült ez a kötet, igazi békebeli, házikönyvtárba való darab.

Pár nap szusszanás után a kalandok folytatódtak, a horvát után ezúttal a magyar tengert vettük célba, és erre a hétre egy igazi balatoni történetet vittem magammal. Bogáti Pétertől nagy élmény volt kamaszkoromban Az ágasvári csata, így most végre megismerhettem az előzményeket. Nagyon hangulatos volt a földvári strandról átnézni Tihanyba, és elképzelni ott a kis csapatot. Bogáti nem okozott csalódást, ez a könyve is vicces, fordulatos, könnyed, ugyanakkor rendkívül informatív is. Az új kiadás itt is gyönyörű, a Manó Könyveket dicséri. Imádom ezt a türkiz-barnás színvilágot, a címlapképet, a belső borítót. Ez is egy örök darab, főképpen balatoni nyaralókba ajánlom.

- Családi nap Tibor cégénél.

- Tíz kicsi katona.

- Vasárnap esti séta a nagy zuhék után.

- Kölcsön cica, amelynek szerencsére meglett a gazdája.

- Jóga-szőnyeg a Decathlonból. 

- Hétköznap esti röhögős, grillezős buli a szomszédokkal.

- Csini fehér körmök a nyaralásra.

- És akkor ezennel megkezdem két hetes megérdemelt pihimet, nem lesz blog sem, csak tenger, Balaton, napsütés és csobbanás. Két hét múlva jövök.

- Molyos tali a Sweets-ben isteni kókuszos sütivel és cukormentes mangós limonádéval. Másnap reggelire meg hoztunk haza apának Rákóczi-túróst, magunknak meg túrórudi-tortát. Isteniek voltak a sütik, és a hely is nagyon kellemes, úgyhogy járunk még szerintem arra.

- Ove, a film.  Persze nem tudta azt a fergeteges szintet hozni, mint a könyv, de határozottan rendben volt. Előtte vacsi a Don Pepében mindenféle finom tésztákkal.

- Grill-parti Tibor régi kollégáival a Phillips-ből: imádom ezt a társaságot!

- Döntő-nézés Ticsuéknál minden földi jóval.

- Nyaralás előtt egy-két  fontos ruhadarab beszerzése a Tchibo-tól: ez, ez és ez. És még ez, csak mert le volt árazva.

- A 2016-os gyerekkönyves zsűrizés első olvasása. Nagyon helyes kis könyv.

- Ezt a számot meg a Hazug csajokban hallottam.

És akkor most jöjjön a gyerekkönyves zsűri toplistás könyveinek harmadik, egyben befejező része:

Miklya Zsolt: Végtelen sál

Gryllus előző bejegyzésben tárgyalt verseskönyve mellett ez volt a másik nem prózai alkotás, ami bekerült az első tízbe. Meg is érdemli, mert témájában és megvalósításában is verte a mezőnyt. Mondjuk ez sajnos annak is betudható, hogy elég vérszegény volt ezen a téren a felhozatal, nekem már a hajam kihullott a sok bicsakló rímtől meg döcögő ritmustól egyes szerzők könyveiben.  Itt viszont a versek teljesen rendben vannak, sőt van köztük egy-két kifejezetten negkapó is. Szép könyv nyelvileg is és képileg is, ez utóbbi Schall Eszter keze munkáját dícséri.

Tóth Krisztina: Anyát megoperálták

Fontos téma, nagyon jól megcsinálva. Gyerekszemszögből, viccesen is, komolyan is, minden lényeges dologra kitérve, nagyon jó illusztrációkkal. Mondjuk manapság egy óvodás gyerek nagypapája nem jár bottal, meg úgy összességében inkább olyan nyolcvanasnak néztek ki a nagyszülők a képeken, de ez legyen a legnagyobb hibája a kötetnek. Hitka Viktória illusztrációi egyébként nagyon kellemesek, és nagyon jól játszik a színekkel, a betegséget, komorságot jelző szürkét-feketét oldja a lányos-pasztelles, de ugyanakkor a mellrákhoz is kapcsolódó rózsaszínnel. Tóth Krisztina meg profi, ebben is.

Vadadi Adrienn: Alma utca 22.

Nagyon helyes kis könyv, az a békebeli hangulat, amikor az egy házban lakó gyerekek együtt bandáznak. Sok mindenből látszik, hogy 2015-ös, van benne négyes metró meg táblagép, de a hangsúlyt arra helyezi, hogy a legjobb még mindig biciklit szerelni meg macskát szelídíteni, és egy igazi jó csapathoz tartozni. Mészely Ilka rajzai is olyan kellemesen egyszerűek, vidámak, kedvesek, mint a könyv egész világa. Ez a kötet volt az egyik kedvencem az egész mezőnyből, mindig is szerettem az ilyen jellegű, ma már kicsit retrós történeteket.

Varró Zsuzsa-Varró Dániel: Áfonyka

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban itt van a Varró testvérek bűbájos mesekönyve, ami szerintem a mezőny legjobbja volt idén. Végtelenül helyes kötet, az utóbbi idők egyik legjobb gyerekkönyve. Az egész roppant szellemes, a versekkel, a szójátékokkal, az utalásokkal, mondjuk emiatt, meg a hosszabb fejezetek miatt inkább nagyobbacskáknak való. A történet meg az az igazán békebeli, gyermekien kedves, pozitív hangulatú. A kötet hangulatához pedig tökélesen illenek Domján-Udvardy Melinda illusztrációi.

És akkor most jöjjön a gyerekkönyves zsűri toplistás könyveinek második adagja:

Gáll Viktória Emese: A gazdi zenész

Ilike, azaz Gállné Gróh Ilona, anyukám kolléganője volt az örökbecsű szekszárdi Garay Általánosban, így ha lehet még egy fokkal jobban kedvelem ezt az általa kitalált nagyszerű Ringató-programot, közelebb áll a szívemhez, mintha ilyen kötődésem nem lenne. Az évek során, amellett hogy egyre több helyen vehetünk részt Ringató-foglalkozásokon, négy kötete jelent meg a Ringató-sorozatnak, amelyekben modókákat, dalokat, játékokat találunk. Idén pedig kijött a Ringató-mesék sorozatának első kötete, amelyben Ilike lánya, Gáll Viki ír a népi hangszerekről. Szerintem ez egy nagyon aranyos és informatív kötet, megjelenésében is szép, igényes. Kellenek az ilyen könyvek, mint ahogy a Ringató is kell nagyon ebben a mai világban.

Gryllus Vilmos: Mókus, mókus, mit csinálsz?

Roppant aranyos lapozó a legkisebbeknek, a két Grylus kötet közül, amelyek tavaly jelentek meg, egyértelműen ez volt a jobb szerintem, és abszolút helye volt az első tízben. Az állatokról szóló versikék ebben a korban mindig népszerűek, Gryllus Vilmos pedig nagyon fülbemászóan oldja meg a feladatot, jó a ritmus, jók a rímek, jó felolvasni. Horváth Ildi rajzai meg csodásak: színesek, bájosak. Nehéz igazán jó lapozót találni, sok a gagyi, ahol esetleg jó a vers, mondjuk valami klasszikus, viszont ízléstelen az illusztráció, esetleg már maguk a versek is több sebből véreznek. Ez viszont egy tökéletes darab, jó szívvel ajánlom.

Holden Rose: Az ellopott karácsony

A Howard Matheu-sorozat negyedik kötete már majdnem ifjúsági, de még éppen a határon van, és a zsűritagok családtagjaitól olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy élvezettel olvassa a 8-10 éves korosztály, úgyhogy maradhatott. A közönségszavazásnál is látszik, mennyire népszerű ez a könyv, köszönhető az izgalmas történetnek, könnyed stílusnak. Nekem mondjuk az illusztrációk sajnos annyira nem jönnek be, jobban el tudnám képzelni pl. Szőnyi Gergely rajzaival. Ezen kívül én a magam részéről jobban ledvelem, a magyar, esetleg kicsit retrós környezetben játszódó történeteket (ilyen is lesz szerencsére a listában), ezért nekem ez a kötet volt az, ami ha rajtam múlik, nem kerül a listára. Nem azért, mert nem jó, hanem mert volt több számomra kedvesebb kötet. Zsűritársaim viszont beszavazták, és úgy néz ki a közönség is mellette van.

És akkor jöjjenek szépen sorban a gyerekkönyves zsűri toplistás könyvei: 

Berg Judit: Ősz a Nádtengeren

Múlt héten annyira sűrű volt a hétvégém, hogy még ez a bejegyzés is elmaradt, úgyhogy most kétheti jóságokról számolok be nektek egyben:

- Kivirágoztak a fal mellett azok a növények, amelyek a Ticsukától kapott Aldis magkeverékből nőttek ki.

- Zenetábor zárókoncert: kúria, öreg templom, gesztenyefák.

- Hipp-hopp végignéztük az Arany élet című sorozatot, és bár nem tökéletes, azért nagyon várom a folytatást.

- Elkezdtem jógázni Adriene-nel, és nagyon élvezem.

- Helga mutatott már egy tervet a kertről, és bár még mindig eszembe jut egy-két növény, amit szeretnék, meg van, amit nem, azért nagyon jó lesz a végeredmény szerintem.

- Olvasás a félhomályos, hűvös szobában, amíg kint tombol a kánikula, úgy mint kamaszkoromban.

- Balcsi: a balatonfölvári Könyvkikötő, koktélozás a stégen, egy régi villa, amibe beleszerettem.

- Málna és sárgabarack.

Év elején kaptam a megtisztelő felkérést, hogy a Moly Merítés magazinjának gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó rovatának gazdájaként verbuváljak össze egy zsűrit, amely a 2015-ös magyar szerzőjű gyermekkönyvek közül kiválasztja a legjobbat. Ez a könyv megkapja majd a Merítés-díjat, amelyet tavaly már kiosztottak szépirodalmi kategóriában. Lelkesen láttam neki a feladatnak, és nagyszerű csapatot sikerült összehozni, akikkel rohamtempóban olvastunk, értékeltünk, és vitattuk meg a köteteket. Így május végére összeállt a tíz legjobb könyv listája, amelyekből a közönség is kiválaszthatja a kedvencét egy szavazás keretén belül. Természetesen a zsűri is tovább dolgozik, és dönt arról, hogy szerintük ki a legjobb, a két díjazott, a közönség és a zsűri választottjának kiléte pedig szeptember végén derül ki. Nekem a Varró testvérek Áfonykája a kedvencem, de nagyon szerettem Tóth Krisztina, Vadadi Adrienn és Dániel András könyvét is. Közben pedig már elindult az 2016-os könyvek zsűrizése is, ráadásul lesz külön ifjúsági kategória is, mert a 2015-ösöknél menet közben úgy döntöttünk, hogy kimondottan csak a gyerekkönyveket nézzük, kb. 10 éves korig, hiszen még így is nehéz volt összehasonlítani a lapozókat a hosszabb meseregényekkel. (Mondjuk nekem nem, mert előbbiek a gyengém, de ezt hallottam zsűritársaimtól.) Én egyébként elégedett vagyok a listával, azt az egyet sajnálom, hogy Harcos Bálint végül egy könyvvel sem szerepel rajta, pedig ő szerintem nagyon jelentős és termékeny alkotója jelenleg a magyar gyermekirodalomnak. A kimaradt, de a zsűrinek mégis kedves könyvekről egyébként itt, itt, itt és itt olvashattok. Én meg majd lassacskán ráveszem magam, és írok a zsűrizett könyvekről, főleg az első tízről.

Európa és Magyarország folyamatos elhülyülését látva, mostanában egyre többet gondolok arra, hogy milyen jó lenne skandinávnak lenni, nem is a tejjel-mézzel folyó Kánaán miatt, hanem mert mintha lenne nekik valami biztos iránytűjük, hogy hogyan lehet és érdemes élni. Biztos ezért szeretem ennyire az íróikat is, gondolok most elsősorban Backmanra és a jelen bejegyzésben tárgyalt Jonassonra. Érdekes, hogy ilyen közel egymáshoz olvastam a könyveiket, biztos nem is véletlen, hiszen sokban hasonlít az én fejemben a két szerző. Mindkettőjük vicces könyveket ír, de mindig ott van a háttérben a tanulság, a lelki plusz is, bár Jonasson egy kicsit kevésbé romantikus vagy szívszorító, ellenben abszurdabb, bizarabb történeteket ír. Mindketten a harmadik magyarul megjelent könyvüknél tartanak, és az elsőt, az igazit, egyikük sem tudta eddig nálam felülmúlni. Viszont mindketten hozzák a megbízható formájukat könyvről könyvre, ezért ha könnyed, vicces, fordulatos olvasnivalóra vágyom, tudom, hogy hol keressem.

Itt írtam Jonasson első, itt meg a második könyvéről, sokat hozzátenni nem is tudok az ezekben a bejegyzésekben írtakhoz, mert habár a harmadik kötetében megint egy teljesen más alapszituációban találjuk magunkat, a felállás ugyanaz: furábbnál furább megállókon keresztül robog a történet a teljesen kiszámíthatatlan ámde megnyugtató végkifejlet felé. 

2015-ös kiadás az Athenaeumtól, saját példány. Jonassont csakúgy mint Backmant egységes borítókkal adják ki, és ez pozitívum, meg az is, hogy keménytáblásak a kötetek, csak az a baj, hogy számomra meglehetősen, khm, ízléstelenek. Fentebb látható egy szerintem sokkal esztétikusabb példány.

- Évzáró: kitűnő bizonyítvány, meglepetésszerű megjelenés a zászló mellett, pizza a Széchenyi téren, fagyi a Dunakapu téren, és óriási röhögés egy félreértés kapcsán.

- Családi buli grillezéssel és meccsel.

- És a fociláz folytatódik: meccsnézés a szomszédban, pizzával, koktéllal és sok góllal.

- Belvárosi séta kedves barátnőmmel: fagyi a Bécsiben, limonádé a Széchenyi téren.

- Gill Hornby új könyve. Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire lelkes egy új megjelenéstől.

- Mindenféle lepények: a legújabb a brokkolis szardellás.

- Ez a kaja. 

- Virágzik a nyári orgona és a szivarfa.

Olvastam már egy jó csomó könyvet a második világháborúról, és nem mondom, hogy a kedvenc témám, de valahogy újra és újra megtalál egy-egy ilyen regény. Van, amikor csalódás, mint mondjuk nem olyan rég Els Beerten könyve, amit végig sem bírtam olvasni, annyira nem nekem íródott. Azért jutott most eszembe, mert A láthatatlan fény valahogy számomra nagyon hasonló: szokatlan szemszögből mutatja be a történelemből és egyéb fikciókból szinte már unásig ismert eseményeket, tinédzserek a főszereplők, és bár Doerr könyve nem ifjúsági kategória, a rövid fejezetek, jól olvasható stílus miatt akár az is lehetne. Persze van itt a hasonlóságokon túlmutatóan sok finom különbség is, nem véletlenül kapott a szerző Pulitzert, az egyszerűség mögött nagyon átgondolt dramaturgia, erős jelenetek, izgalmas, több szálú történetvezetés, jól kitalált karakterek bújnak meg. Végtelenül szimpatikus főszereplők, hangulatos helyszínek, nekem már csak a több értékelésben is hangoztatott szépséges írásmód hiányzott a tökéletességhez. Mert bár Doerr egyáltalán nem ír rosszul, rengeteg olyan írót olvastam már, akik sokkal jobban elvarázsoltak ezen a téren. Mindenesetre valamit tud a srác, mert egy pillanatig sem untam a könyvet, nagyon izgatott a szereplők sorsa, magával ragadott a történet, úgyhogy ha valaki egy szívszorító, mégsem erőltetetetten könnyfakasztó, elbűvölő francia helyszíneken játszódó izgalmas, korrekten megírt történetet keres mindenféle apró kis plusszokkal (rádiózás, gyémántok, madarak és még sorolhatnám napestig), annak nagyon ajánlom.

2015-ös kiadás az Alexandrától, anyósomnak vettem, és ajándékozás előtt elolvastam. Kemény borítós, minden ízében igényes, ajándéknak már csak a külleme miatt is nagyon alkalmas. Egyébként meg olyan történet, amely szélesebb rétegeket is meg tud fogni. A címlapkép szép, ízléses, illik a könyvhöz, bár kissé kibogozhatatlan számomra, hogy milyen gyerekeket is akar ábrázolni pontosan. A fenti kék változat, a történet egyik fő színhelyéül szolgáló Saint Malo-val, ebből a szempontból sokkal direktebb, egyúttal értelmezhetőbb.

- Idei első balatoni kiruccanás: péntek esti séta a kikötőben, Kistücsök, a balatonfölvári magas part csodálatos kilátással és jeges kávéval. Az idei első strandolás, ahol a bátrabbak meg is mártóztak, én meg csak feküdtem a fák levelein átszűrődő napsütésben. A végén még egy lángos is lecsúszott.

- Játszótéri olvasás, közben meg Lilla jól összebarátkozott a szomszéd Borival.

- Végre sikerült lenyírni a mezőt a ház körül, így most csodálatosan érvényesülnek a virágok (vettem körömvirágot és tátikát is, virít a kasvirág meg a napszemvirág), és ami a legjobb, hatalmasra nőttek és gyönyörű színekben pompáznak kedvenceim, a mályvák.

- A nagy esőzések után most itt vannak a hatalmas meleg szelek is, az egészben van valami regényesen romantikus.

- A Molyon jött szembe ez a darab, és nagyon illik most a hangulatomhoz.

- És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: megkezdődött a VAKÁCIÓ!

Nem tudom, mit tudnak ezek az angolszász ötvenes férfiemberek, de legutóbb Hornby-nál éreztem azt, hogy ennyire kompatibilis velem. Franzent eddig is nagyon bírtam, szinte minden könyvét olvastam, és ha rákeresel a nevére a blog keresőjében (mint ahogy én is tettem), kiderül, hogy ráadásul állandóan emlegetem is mindenféle összefüggésekben. Ezért persze természetes volt, hogy ezt az esszékötetét is sorra veszem előbb-utóbb, hiszen itt olyan dolgokról mesél, ami nem csak azért érdekes, mert az ő életéből vett epizódok, hanem ráadásul a regényeiben megjelenő motívumok is felismerhetőek sok történetben.

Engem nagyon jól elszórakoztatott, de persze nehezen tudom megítélni objektíven, hogy ebben mennyi szerepe volt annak, hogy egy hullámhosszon vagyok Franzennel. Viszont talán pont ezért érdemes valakinek, aki még semmit sem olvasott tőle, ezzel kezdeni, mert itt rövidebb idő alatt, kevesebb energia befektetéssel kiderül, hogy tud-e valamit kezdeni vele, mint ha nekiállna valamelyik 700 oldalas féltéglájának. A könyv rövidsége miatt a túlírás veszélye sem állt fenn, ami mondjuk a nagyregényeiben helyenként előfordul, viszont csapongott azért, ami számomra szerethető, de szintén lehet zavaró is. Egyébként meg Franzenről sok rosszat el lehet mondani, de hogy nem ír olvasmányosan, azt nem nagyon, ez most is így volt, úgyhogy még egy érv a pozitív oldalra. Nekem emellett nem csak az előadásmód volt kellemes, hanem magukat a témákat is érdekesnek találtam, különösen a német nyelvről írtakat, itt éreztem leginkább a lelki rokonságot. De érdekeltek a madármegfigyelős történetek, vagy a kamasz sztorik, a csínyek, a helykeresés, a másik nem megismerése, meg a család, a szülők, a testvérek viselt dolgai. Érdekes volt a vallási rész is, és végig azt éreztem, hogy csupa olyan dologról ír, ami engem is érdekel, olyan meglátásokkal, frappáns mondatokkal, amelyekkel nagyon betalál. Felületesebb írás persze, mint egy hosszabb lélegzetű epikus mű, de ezáltal kevésbé nyomasztó is, mert Franzen azért azt is tud.

Szóval összességében sok minden szól mellette, meg ellene, most van az az eset, hogy nem tudom igazán, kinek tetszene és kinek nem, de annak, akit egy kicsit is érdekel a szerző (vagy az amerikai középosztály élete), mindenképpen érdemes elolvasni, mert ha nem is lesz katartikus élmény (mondjuk az azért nekem sem volt), érdekesnek mindenképpen érdekes.

2015-ös kiadás az Európától, a városi könyvtárból kölcsönözve. A megszokott módon igényes, a címlapkép viszont ritka ronda. A fent látható ellenben gyönyörű szerintem, bár az is igaz, hogy stlílusban nem illik az eddig magyarul megjelent Franzen kötetek sorába.

- Most már másodszorra csináltattam japán manikűrt, és teljesen bele vagyok szeretve, olyan szép csillogóak a körmeim. Plusz jóság, hogy csupa hársfa áll a szalonhoz vezető úton, édes-romantikus illat kísért.

- A nagy esők miatt a sok párától sokszor olyan volt a naplemente a nádas felett, mintha a trópusokon lennénk.

- Ritkán látott, külföldön élő vendégek: beszélgetés, evés-ivás a teraszon.

- Ikea-túra: csupa hasznos apróság és húsgolyó-evészet.

- Egyesületi buli: jó zenék, jó kaják, jó hangulat. Az időjárással is nagy szerencsénk volt.

- Katinka ujjáról lekerült a sín, és tökéletesen rendben van, fuvolázni is tud már újra.

- Eperföldi portya: három kiló epret szedtem potom pénzért, mézédes volt, és pillanatok alatt elfogyott.

- Heti zenék: Wellhello és Kelemen kabátban.

Már régen kíváncsi voltam Bezselics Ildikó, győri kötődésű gasztroblogger könyvére, elő is jegyeztettem a könyvtárban, de valaki úgy ráült, hogy már azt hittem, keresztet vethetek a könyvre, az illető már sose hozza vissza. Így nagy meglepetésként ért az értesítés, hogy több mint egy év várakozás után mehetek a kötetért. Nem olvastam a szerző blogját soha (most egy kicsit belenéztem, de nem vagyok elájulva), és igazándiból azt gondoltam, az ő tevékenysége csak egy helyi híresség felfújt lufija, és az ismertebb gasztroboggerekhez hasonlítva majd nem nagyon tud nyújtani semmit, szóval meglehetősen szkeptikus voltam, de mint az elején említettem, egyben érdekelt is, valahogy úgy, mint amikor az ember nagyobb kedvvel olvas egy akár gyengébb regényt is, ha ismerős helyszíneken játszódik. Ehhez a kinduló ponthoz képest végül nagyon tetszett a könyv, jó felosztású, informatív, a szerző kellemes stílusban tárja elénk a számomra szerethető recepteket, konyhai fogásokat, a mindenre kiterjedő tudnivalókat. Van itt rajz az állatok felépítéséről (ezt Hegyi Barbaránál láttam először, és nagyon hasznos szerintem), lista a szükséges konyhai felszerelésekről, a kamra  tartalmáról, külön fejezet a terítésről és a végén még a konyha tisztántartásáról is, ami nálam már a mániákusság határát súrolja, de a takarítás sosem volt az erősségem. Előételtől a desszertig minden fogáshoz találunk fantáziadús, modern, a valóságtól mégsem elrugaszkodott recepteket, de van italos és befőzős fejezet is. Kivitelét tekintve a spirálozás nekem nem jött be, nehezebben forgathatóvá tette a könyvet. Az ételfotók nem annyira tetszenek, kicsit az a nyolcvanas évek stílusa, de egyébként nagyon jól ki van találva az egész, a színes fejezetelválasztó lapokkal, az oldalszámozással, az ételek neveinek megjelenítésével együtt összességében egy esztétikus kötet.

- Édes napok: Katinkát egy barátnőjével ott hagytuk a Freddie koncerten, mi meg a Széchenyi téren pizzáztuk.

- Szombat délutáni hőség Komáromban fagyival és fúvószenekarral.

- Tibor a szomszédban nézte a BL-döntőt, mi csajok meg itthon az Annie-t újra.

- Molyos buli nálunk: végre megismerhettem a lányok mellett álló fiúkat, és élveztem az új Timeline társast is.

- Gyors Árkád-túra eredménye: egy fűzöld esernyő nekem, egy cuki színes overál Katinkának.

- Virágzik a lonc.

- Heti zenék: Imagine Dragons és Thirty Seconds to Mars.

Dodie Smith-ről azt gondoltam, hogy valami feltörekvő írónőcske, akinek ez az első bestsellere és majd most eláraszt minket angol vidéki romantikával, ám Kata felvilágosított, hogy ez egy régi könyv, 1948-ban jelent meg először.  Utána is néztem gyorsan a szerzőnek, kiderült, hogy még a 19. század végén született, átélte szinte az egész múlt századot,  és hosszú élete során számos regényt, színdarabot írt, sok művét meg is filmesítették, amelyek közül a leghíresebb a Százegy kiskutya.

Az Enyém a vár című regénye meglehetősen népszerű hazájában, az angolok beválasztották a top100-ba a "Nagy könyv" szavazáson, 2003-ban filmet is forgattak belőle, nálunk mégis csak most jelent meg először. Mondjuk nem maradtunk le szerintem sok mindenről, semmilyen téren nem látom a kiemelkedőt ebben a könyvben, egyszerű tucattörténetnek tartom, és a stílusa sem varázsolt el. Nem idegesített, nem untatott, jól elvoltam vele, de végig az motoszkált bennem, hogy ebből az alapanyagból sokkal többet, érdekesebbet, emlékezetesebbet ki lehetett volna hozni. Mert voltak azért nagyon izgalmas, jól kitalált szereplők, és ennek megfelelően meglepő fordulatok is, de az egész még sem tudott túllendülni azon, hogy csak egy utánérzés legyen vidéki kastéllyal, szerelmi bonyodalmakkal. A legnagyobb csavart sajnos most is előre tudtam, tipikusan bevált dramaturgia alapján alakult a történetnek ez a része. A főszereplő bár szimpatikus volt, de sajnos nem tudom Rowling  címlapon megjelenő lelkesedését, miszerint ő a "legfantasztikusabb hősnő", magamévá tenni. A vidéki helyszínek mellett nagyon jók voltak a londoniak is, de egyiket sem tudta a szerzőnő  úgy láttatni, hogy beléjük szeressek. A Százegy kiskutyában azért sokkal inkább ott van a zsenialitás, vagy csak Disney hozta ki belőle, nem tudom, talán ezt is meg kéne nézni filmen is, elég impozáns a szereplőgárda, Bill Nighy pl. az alkotói válságban szenvedő apa szerepére telitalálatnak tűnik.

A szerző

Részlet a filmből

2015-ös kiadás a Cicerótól, Katától kölcsönözve. A címlapkép szép, de sajnos az egész kötet valahogy nagyon nem áll kézre. Nem lehet rendesen kinyitni, és mivel kölcsönben volt, különösen vigyáztam, de még így is egy kicsit megtört a gerince. 

- Szülinapom és 15. házassági évfordulónk ünneplése Pesten.  Kávé és süti a Gerbaud teraszán, aztán mászkálás, nézelődés (és közben gazdagabb lettem egy türkiz színű blúzzal). Este feledhetetlen vacsora az Onyxban, most már értem, miért adják a Micheline-csillagot. Bár az Intercontinental, ahol megszálltunk, annyira nem bűvölt el, de legalább Dunára és Budára néző ablak melletti asztalt kaptunk reggelinél, és ahogy iszogattam a teámat, arra gondoltam, hogy egyre több régi vágyam teljesül, úgyhogy vagy újakat gyártok, vagy leszek "wunschlos glücklich".

- Haza utazás előtt még egy nagy sétát tettünk, Tibor rábeszélt, hogy igyunk egy kávét a Gozsdu-udvarban. Nekem jó lett volna egy közelebbi Starbucks is, de persze ez sem volt véletlen, mert így belebotlottunk Horváth Mónika standjába, és végre beszerezhettem ezt a régen vágyott pólót, meg ilyen és ilyen és ilyen képeket.

- Virágzik a hársfa.

- Lilla (Tibor unokahúga) kapott új biciklit, és egy délután megtanítottuk biciklizni, azóta már hosszabb túrákon is voltunk vele.

- Lett egy ilyen marha kényelmes gatyám. 

- Igazi nyár van: reggel meleg, este meleg, isteni illatok. És mindenki kint van: az esti sétánk tegnap úgy nézett ki, hogy száz méterenként megálltunk beszélgetni a szomszédokkal, a fiúk söröztek, így csak negyed tízre értünk haza.

- Megtudtam, hogy van film Ovéról, és ez is nagyon érdekel.

- Heti zenék: Pink, Timberlake és One Direction.

Fredrik Backman most már hivatalosan is bevonult azon írók közé, akikre mindig lehet számítani. A svéd fiatalember most már kiszámíthatóan kijön évente egy olyan könyvvel, amit szívesen olvasok: volt először Ove, aztán a nagymama, most meg a nagymamás történet egyik mellékszereplőjéből főszereplővé avanzsált Britt-Marie. Ebben a harmadik kötetben most egy kis falucskába kerülünk, de a képlet ugyanaz most is: hogyan tud egy ember katalizátorként működni egy közösség életében, hogyan sikerül a vesztes csatákból legalábbis döntetlenig feljönni, kis lépésekben, kis emberként változtatni, jobbá, szebbé tenni a világot. 

Britt-Marie kissé autista, kényszeres figurája ismét nagyon eltalált, mint ahogy az is, hogy milyen fura, de szerethető társakat kap az úton, amely oda vezet, hogy végre ne csak másokért, hanem önmagáért is éljen, amellett hogy szerető és gondoskodó nőként természetesen nagyon hasznos tagja a közösségnek, szükség van rá, eljusson végre oda is, amire neki van szüksége, az önmegvalósításhoz.  Backman megint rettenetesen fontos témákat írt meg: háztartásbeli lét, öregedés, bevándorlók, gazdasági válság, szegénység, kilátástalanság. Könnyedén és érzékenyen nyúl ezekhez a témákhoz, nagy igazságérzettel, remek dramaturgiával, élvezhetőn és elgondolkodtatón. Ovéhez nem ér fel ez a kötet sem, de lehet, hogy nem is fog már semmi, hiszen az első mégis csak az első, de Backman valamit megint nagyon elkapott, amire szerintem nagy szükség van manapság. Arany szíve van ennek az embernek, hajszálpontos erkölcsi érzéke, és ezeket a számára és hűséges olvasói számára is fontos dolgokat olyan zseniálisan tudja megírni, hogy közben hol mosolygunk, hol a könnyeink jönnek ki, de az biztos, hogy minden sorát élvezzük. 

2016-os kiadás az Animustól, saját példány, születésnapomra kaptam a tesómtól. Még mindig az előző kötetekhez illeszkedő dizájn, ami nagyon dícséretes, a címlapképen pedig ismét mindent megtalálunk, ami fontos a történetben: a foci, a takarítás és még a patkány is ott van. A belső borító ezúttal fűzöld, és az egész kötetet ugyanaz az igényesség, tartósság jellemzi, mint az eddigieket.

- Esti Egyenleg koncert a kilencvenes évek slágereivel. Kissé szkeptikus voltam, de ezért, ezért meg ezért  nagyon megérte elmenni. Előtte meg ettünk egy kis libamájat hagymalekvárral a Panoráma bisztróban.

- Eurovízió: bár idén különösen nagy csalódás volt a magyar eredmény, és tudom, hogy ez színtiszta politika, mégis minden évben izgalommal nézzük. És idén szerintem nem is voltak annyira vércikik a versenydalok, bár a győztes ukrán pont harmatgyenge szerintem.

- Konfirmáció: szép és megható volt az istentisztelet, jó volt az ebéd a La Marédában, utána meg még italozás, duma, torták és társasjáték itthon.

- Virágzik a bodza, ennek örömére kikerült ez a vers a falra. 

- Szeretek éjszaka esőre ébredni, már csak azért is, mert tudom, így másnap nem kell locsolni.

- Szeretem az Elviszlek magammal! -sorozatot, most ez a rész Jakupcsekkel különösen tetszett. 

Fred Vargas

Sok idő eltelt, mire a második kötetét sorra kerítettem, de örömmel tapasztaltam, hogy Fred Vargas még mindig jó, még mindig nekem való. Ezért is sajnálom, hogy csak két könyve jelent meg magyarul. Az Európa 2012-ben jött ki a "Három evangélista" - sorozat első részével (amiről jelen bejegyzés szólni fog), és egyidejűleg kiadta újra a Messzire fuss, soká maradj! címűt, ami most hogy utánanéztem, kiderült, hogy egy másik sorozat, az Adambergs felügyelőről szóló széria harmadik része. A "Talpra, halottak!" borítóján az áll, hogy ez egy sorozat akar lenni a szerzőnő műveiből, sajnos azonban a a magyar könyvkiadás kifürkészhetetlen útjain valamiért Fred Vargas is, mint oly sokan, piros lámpát kapott, és lassan négy éve ott álldogál, várva, hogy a kötetei (amelyekből van szép számmal) sorra kerüljenek. Ahogy én a honi viszonyokat ismerem, valószínű sohanapján, kiskedden, ami viszont azért kár, mert igényes, egyedi könyvek ezek, amelyek sok tekintetben kiemelkednek a mezőnyből. Van itt humor és izgalom,  gördülékeny stílus, de mindenekelőtt, ami igazán lvezetessé teszi ezeket a könyveket, remek hangulatfestés, plasztikusan megírt szereplők, ezt a három történészt pl., akik a regény során amatőr nyomozókká lesznek, nagyon megszerettem, az őket segítő kiugrott rendőr nagybácsival egyetemben, szívesen olvasnék még a kalandjaikról. Csodás volt a környezet is, a kertvárosi Párizs, a régi lepusztult ház, az ilyenekkel engem meg lehet venni kilóra. És krimiben is sokkal erősebb, mint egy-két felkapott lektűr-sorozat, ami már ki tudja hányadik részénél tart. Persze minden lelkesedésem ellenére el kell ismernem, hogy a nagyon erős indulás után a közepére kicsit elfogyott a szufla, vagy csak én voltam olyan stresszes élethelyzetben (Katinka konfirmációjára készültünk), amikor nem tudtam kellő figyelemmel fordulni a kötet felé (persze nem mintha olyan rettenetes nagy intellektuális kihívást jelentene, de mégis több, mint egy tinglitangli kis történet), míg a végén, konfirmáción és vendégseregen túl, megint úgy beszippantott, hogy együltő helyemben olvastam végig. Mindezekkel együtt is nagyon támogatnám Fred Vargas további köyveinek megjelentetését, üdítő színfoltok lehetnének a magyar krimi-piacon.

2012-es kiadás az Európától, a megyei könyvtárból kölcsönözve. Szép, igényes a borító, de a fa, amely az elejétől fogva központi szerepet játszik a történetben, egyáltalán nem ilyen: egy fiatal bükkfáról van szó, amely egy szépen gondozott elővárosi kertben áll. A regény hangulata sem ilyen sötét, mint amit a kép sugall, sokkal kedélyesebb, könnyedebb.

-  Végignéztem a Downton Abbey-t: igazán szépen lazárták a sorozatot, de azért kár, hogy vége, elnézegettem volna még egy darabig.

- Egyesületi biciklitúra: napfényben fürdő vidéki táj vadvirágokkal, az egyik megállóban Pringles chipset ettem, amihez szerintem még soha nem volt szerencsém, és cserry coke-ot ittam, amihez meg már nagyon régen. Volt még jégkrém,  este meg  tábortűz, habzóbor és  töpörtyűkrém, na meg sok nevetés.

- Katinka nagyon szerette volna, így még besuvasztottuk a hétvégébe a mozit is: megnéztük az Anyák napját.

- Sikerült végre maradéktalanul kigazolnom a kertet (gondolom kb. egy hétig marad így), és most olyan szép: nyílik az írisz, a díszhagyma, virágzik a zsálya. 

- Találtunk kerttervezőt.

- Utolsó pillanatban sikerült megfelelő ajándékot beszereznem Katinkának a konfirmációjára. Mondjuk az meglepetésként ért, hogy a Jane Eyre-t, ami az első ötletem volt, nem lehet egy normális, keményborítós, ajándékba való kiadásban kapni.

- Rákaptam az Hugo-koktélra, nagy tételben vásárolom az Aldiban.

- Özönvíz: bentről ezt is szeretem, és legalább nem kell öntözni.

- Egy kis nyári hangulatú tingli-tangli, és még egy  hasonló hangulatú.

Úgy vagyok a kultuszkönyvekkel, hogy egyrészt vonzanak nagyon, másrészt félek, hogy mi van, ha nekem a sok jó vélemény, nagy lelkesedés ellenére nem tetszenek. Ami mindig eszembe jut ebben a kategóriában, az a "Pi élete", olyan óriási csalódás volt. Most, hogy visszaolvastam azt a bejegyzésemet, érdekes párhuzam, hogy azt is előjegyzés miatt kellett lóhalálában elolvasnom. Most "A titkos történet" kapcsán még pótdíjat is kellett fizetnem, de úgy gondoltam, juszt se viszem vissza olvasatlanul (egyébként is nevetséges összegű, napi 10 forint a pótdíj). Nem mondom, hogy siettem vele, kiélveztem minden sorát, de valahogy nagyon jól jött ez a határidős olvasás, mert sokkal több időt rászántam a napból (szerencsére rá is értem), volt, hogy órákat olvastam a kanapén fekve, ami egyébként nem szokásom, inkább az az "olvasok egy kicsit, amint van egy kis szabadidőm, aztán visszatérek a kötelességekhez"- típus vagyok. Ennek a könyvnek viszont nagyon jót tett ez a fajta olvasás, vagy mondhatnám azt is, hogy szinte kikényszerítette az elmélyülést, úgy elzsongított, hogy az ember teljesen el tudott feledkezni a külvilágról. Lassú folyású regény volt ez is (úgy látszik nekem ezek mostanában bejönnek, a férjem meg kitépi tőlük a haját), néha nagyon izgalmas, de nagyrészt inkább csak hangulatos, elmélkedős. Nem krimi vagy thriller, hanem lélektani regény, andalítóan gyönyörű leírásokkal, érdekes figurákkal, elgondolkodtató történettel. A fülszöveg alapján valami sokkal mocskosabbra, ijesztőbbre számítottam, talán ezért is halogattam olyan sokáig, de szerencsére a szerző olyan zseniálisan boncolgatja a lelkeket, hogy nem a gyilkosságra, mint olyanra figyelsz, hanem az egészet valamilyen érdekes, újszerű kontextusban tudod látni. Igazi féltégla, de mégis nagyon haladós, olvasmányos, ugyanakkor roppant igényes, egy igazi remekmű. Szerencsére a párhuzam a "Pi életével" csak a kölcsönzés körülményeire vonatkozott, Dona Tartt regénye az a kultuszkönyv, ahol most én is beállok a rajongók sorába.

2015-ös kiadás a Parktól, a városi könyvtárból kölcsönönözve. Nagyon szép, igényes kiadás, kellemesen vészjósló a holló a címlapon, és az egész borító stílusával, színvilágával kifejezi a könyv hangulatát. A belső borítón tollak vannak, a könyvjelző piros, szép vékonyak a lapok, elegáns a tipográfia, a külcsín minden részletében méltó a belbecshez.

- Ballagás, rokonok, nevetés és kajahegyek, különösen a narancsos csokitorta volt isteni.

- Árkádos bevásárló túra: új szandi, póló, sál, döner.

- Az idei első biciklizés csodás napsütésben.

- Anyák napja: ismét egy jó könyv.

- Eső utáni séta, nosztalgikus illat: mindig a  nyolcadikos erdei tábort juttatja eszembe. 

- Végre ismét rendelhető volt ez a parfüm, és már meg is érkezett.

- Katinkáék fellépése a zenekarral az Európa nap keretében, utána meg megkóstoltuk az új ázsiai ízeket a KFC-ben, és Hazug csajokat néztünk.

- A Hazug csajokban volt ez a szám is, csodával határos módon sikerült rájönnöm, hogy mi is ez. Szeretem az ilyen véletleneket, mint ahogy azt is, amikor sietek és csak pénzt akarok felvenni az Árkádban, és szabad a bejárathoz legközelebbi parkolóhely.

Satoe Tone "Pipó utazása" című könyve rögtön elbűvölt, amint megláttam a neten: gyönyörű művészi illusztrációk, ragyogó színek, és a történettől is, a fülszöveg alapján, valami nagyon lírait, különlegeset vártam. Ehhez képest sajnos óriási csalódás volt. A történet számomra majdnem hogy értékelhetetlen, és a képek sem olyan szépek élőben, mint a képernyőn. Valami szörnyűséges fényes papírra nyomták, számomra olyan gagyi volt az egész. Örülök, hogy belefutottam a könyvesboltban, mert így legalább nem akkor szembesültem ezzel, amikor már súlyos ezreseket áldoztam rá. Ez is mutatja, hogy egyre óvatosabbnak kell lennem, nem szabad látatlanban mesekönyveket rendelnem.

Jakob Martin Strid könyvével pont fordítva jártam: a "Hihetetlen történet az óriás körtéről" bár érdekelt, de sosem szándékoztam beszerezni. A könyvtári olvasás után viszont úgy gondolom, hogy ha magunknak már nem is, elképzelhető, hogy ajándékba még megveszem valakinek, mert imádnivaló, remek mesekönyv, az az igazi klasszikus, amiben minden megvan: jó történet, jó rajzok, kaland, humor, fantázia. Ovisoknak, humoros történetek kedvelőinek, a Tesz-vesz város részletgazdag képeit szívesen böngészőknek nagyon ajánlom.

Tim Burton "Karácsonyi lidércnyomása" már többször szinte rám ugrott a könyvtár polcáról, de valahogy mindig idegenkedtem tőle. Adtam neki egy esélyt, de kiderült, hogy tényleg nem az én világom. A rajzokkal nincs semmi gond (kivéve a végén, amikor azt írja, Télapó kacsintott, a képen meg mintha ordítana) , de a történet elég gyengécske, meg a verselés is. Néha azért jól kijönnek a rímek, meg azért összességében aranyos, de nem a gyerekkönyvtárban tartanám. Lehet, hogy csak én vagyok ijedős, és tudom, hogy vannak gyerekek, akik már zsenge korukban néznek ilyesmit a tévében, de az én gyerekemnek tuti rémálmai lettek volna tőle.