Vannak olyan könyvek a könyvtárban, amelyeket időtlen idők óta el szeretnék olvasni, de nem sürgető vággyal, és mivel nem nagyon olvassa őket más sem, hűségesen várnak a sorukra, mint egyfajta vésztartalékok, hogy ha semmi nem kelti fel az érdeklődésemet, akkor például ott a leghátsó sorban tudom, hogy vár rám az a Vargas. Na, most kivettem végre, és nem bántam meg egyáltalán, abszolút korrekt kis könyv, krimiben, hangulatban is erős. A fülszöveg szerint a felügyelő columbós, de ha már Párizsban vagyunk, akkor nekem inkább Maigret jut eszembe róla, de mindenképpen nagyon szerethető figura, minden hibája ellenére. A regény egyébként tele van ilyen különös, mégis nagyon szimpatikus alakokkal, Pennac Párizsa ez, egy furcsa, kicsit anakronisztikus létforma, egy összetartó közösség, ahol minden különc megtalálja a helyét. A történet számomra kicsit nehezen indult, de aztán nagyon olvastatta magát, ezt bizonyítja, hogy fenn is maradtam tegnap miatta, amit egyébként nem nagyon szoktam. (Na, jó, azért olyan nagy éjszakázásra nem kell gondolni, csupán annyi volt, hogy tíz helyett tizenegykor feküdtem le.) Kicsit féltem a pestistől, nem tartozik a kedvenc témáim közé, de a naturalisztikus része szerencsére nem kapott nagy hangsúlyt, egy másik epizód volt, ami nekem egy picit megfeküdte a gyomromat, de nekem ilyen az ingerküszöböm, nem kell azért megijedni, skandináv krimiken edzett olvasóknak szerintem a szeme se rebben. Szóval összességében azt mondhatom, olvassátok, mert jó, ne árválkodjon szegény elhagyatva  a könyvtárak polcain!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.