- Próbálom magam vidám esős képekkel vigasztalni, mert úgy néz ki, megjött az ősz, és közben arra jöttem rá, hogy azért az az előnye megvan ennek az időnek, hogy ilyenkor lehet begubózva, plédbe burkolózva és valami forró italt iszogatva átolvasni a délelőttöket lelkiismeret-furdalás nélkül.

- Szekszárdi Szüreti Napok: az ország tényleg legjobb borfesztiválja, ismét hallatlanul jókat ittunk-ettünk-beszélgettünk. Néha persze arra gondolok, hogy nem árt azért ehhez a fílinghez szekszárdinak lenni, mert az azért nagyon sokat dob a hangulaton, hogy ilyenkor boldog-boldogtalannal összefut az ember. És az időjárást is meg kell dicsérnem, pénteken volt az idei nyár utolsó forró estéje, és a szombat is teljesen jó volt addig, amíg le nem szakadt az ég 11-kor, de az még belefért.

- Árvácska hegyeket ültettem a kertbe.

- Tchibos rendelés következtében jött nekem egy helyes nadrág, Tibornak meg egy csinos ing.

- Teljesen kávéfüggő lettem, jelenleg egyet iszom délelőtt és egyet délután, de egész nap tudnám önteni magamba.

- Lencsefőzelék debrecenivel. Már régen nem főztem, de annyira jól sikerült, hogy szerintem állandó vendég lesz az étlapunkon.

- Katinka szülinapja: reggeli tortázás, és nagy öröm az Időfutár társasjáték láttán.

Rengeteg gyerekkönyvet olvasok, amelyekről viszont nem szoktam itt írni, mondván, hogy a jókról majd írok  a másik blogomon, a rosszakról meg inkább ne essék szó. Most viszont úgy gondolom, próbálom behozni a lemaradást, mert régen írtam már a másikra, az olvasott gyerekkönyvek értékelései meg azért talán tanulságosak lehetnek, főleg azoknak a kisgyerekes szülőknek, akik nem követnek a Molyon meg a facebookon. Szóval akkor jöjjenek a jó és rosszabb gyerekkönyvek (elrettentésképpen) kis adagokban, pár mondatban.

2015-ben Davide Cali Az ellenség című könyvével indítottam, amely nagyon hasznos, fontos kötet, egyszerű szavakkal és rajzokkal segít elmagyarázni a gyerekeknek, milyen értelmetlen a háború meg az ellenségeskedés. Ez azt hiszem jelen pillanatban is nagyon aktuális, lassan már arra is hajlok, hogy kötelezővé tenném. A Serge Bloch zseniálisan egyszerű és kifejező képeivel illusztrált könyvet nagyobb óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlom. A kötet az Amnesty International támogatásával jelent meg, és a szervezet emberi jogi oktatási programjában tanórákat is tartanak különböző iskolákban a könyv felhasználásával.

Következett Pungor András, Kárókaresz és Angyalandi című meseregénye, amely az elején nagyon tetszett, aztán egy kicsit túl bizarr meg összevissza lett, de a végére kitisztult megint a kép, úgyhogy összességében nem egy rossz darab, ha nem is élvonalbeli. A rajzok is jók, de nem az eldobom az agyam tőlük szint, Takács Mari tud jobbat is, viszont nagyon ötletes az egész könyv kialakítása, a fejezetcímek, az oldalszámok, és a kártyaalakú könyvjelző. Óvodásoknak ajánlható, de elég lesz a könyvtárból is. 

Inkább új könyveket olvasok ebben a szegmensben is, de azért itt is sorra kerül egy-egy klasszikus, általában ajánlásra. Kiss Anna A téli utak ördöge című kötetét például Lovranits Júlia, a Lea és a viharbanyák szerzője ajánlotta. Nagyon szép nyelvezetű történet, de nem gyerekeknek való szerintem. Még egy felnőttnek is nehéz kibogozni a történetet, annyira töredékes, ugráló a szöveg. Nagyon hangulatos, érdekes, de én az ennél direktebb meséket kedvelem. A kort sem tudtam igazán eldönteni, hogy mikor is játszódik, mert az eleje és az illusztrációk alapján középkori, de aztán van egy pár olyan dolog, ami nem illik a képbe. Nekem a képek sem tetszettek annyira. Mindenesetre nagyon egyedi könyv, és el fogom olvasni a folytatását is, amely a nagyon vonzó Tündér a ruháskosárban címet viseli..

- Még mindig teraszparti: ez most a hűvösebb idő miatt úgy alakult, hogy a fiúk kint grilleztek, a lányok meg bent dumáltak, aztán bent ettünk, és ehhez gyorsan elszaladtunk még délután, hogy összecsukható székeket vegyünk a KIKA-ban, amelyek teljesen beváltak, még szép vajszínű párnákat is sikerült rájuk kapni. Plusz először nyitottuk ki az asztalt, és szuper jó volt.

- Katinka előrehozott szülinapi partija: torta, mozi, pizzázás két barátnőjével.

- Meleg és szél: nekem ez most megint nagyon bejött, a csúcs az volt, amikor reggel 7-kor már 23 fok volt, és szoknyában meg szandálban mentem olaszra. 

- Ugyanezen a balzsamos, nyárias reggelen gyakorolt egy fiú a zeneművészeti kertjében, a kellemes trombitaszó pedig végigszállt a város felett, és elkísért az utamon.

- Szintén ezen a reggelen fedeztem fel, hogy mennyire illatosak még a petúniák, amelyek meglepő módon egy csomó helyen nőnek belvárosi utcákon is. Ez ez illat nekem az abszolút nyár, biztos mert nagymamámnak tele volt a kertje velük.

- Pritamin paprika: imádom, annyira édes és harsogóan friss.

- Tibor ma szabin: már tettünk reggel egy kellemes sétát, aztán szállodákat nézegettünk, hogy hova megyünk legközelebb, délután meg irány Szekszárd.

"Haladjunk már, haladjunk!"- felkiáltással az elmúlt időszakban lenyomtam egymás után három ifjúsági regényt David Walliamstól, hogy egyenesbe hozzam magam a várólista-csökkentős projektben, így most időarányosan jól állok, viszont nem tudom jót tett-e ez a nagy sietség Walliams megítélésének, mert a végére már úgy voltam vele, hogy sok nekem egy kicsit az abszurdból, vagy inkább a gusztustalanságból. Mert bár a szerző valóban egyedi könyveket ír a kiskamasz korosztálynak, fontos kérdéseket boncolgat, és erkölcsileg jó válaszokat fogalmaz meg, azért helyenként olyan szintig elmegy undorítóba, hogy nekem az általam utolsónak olvasott regényében, a Patkányburgerben már sok volt. A Gengszternagyi, ami először jelent meg tőle nálunk, még kellemesen meghökkentő volt, amolyan Roald Dahlos stílusban, engem már a borító, a cím és a fülszöveg is megvett kilóra, így aztán megvettem Walliamstól mindent, ami megjelent, és csak az utolsó kötethez mellékelt fényképes könyvjelzőnél jöttem rá, hogy hát hiszen én ezt a pasit ismerem, sokat láttam mindenféle BBC-s blődségekben, meg ugye a brit tehetségkutatóban is zsűritag.

Szóval a Gengszternagyi olvasása után egy évvel jöttek szépen sorban a többiek is, a Milliárdos fiú, a Büdöss úr és végül a Patkányburger. Lássuk, miket írtam róluk a Molyon:

"Abszurd, de nekem bejön, úgyhogy jöhet a többi Walliams is. Vicces, de ugyanakkor nagyon fontos témát vet fel, és a végén még szívhez szóló is. Emellett meg nagyon gördülékeny és fordulatos. Kezdő olvasóknak is kiváló, rá lehet kattanni szerintem."

"Szerintem is gyengébb mint a Gengszter nagyi, eléggé szájbarágós, de még mindig értéke a nekem ugyan kissé alpári, de a célcsoportnak biztos tetsző humorba csomagolt fontos téma. Jó az, ha vannak a piacon ilyen jellegű, jól olvasható, de azért egyedi stílusú könyvek, mert azzal együtt hozzák meg a kedvet a gyerekeknek az olvasáshoz, hogy fogékonnyá teszik őket a nem átlagosra, kicsit abszurdra, és ez hasznos szerintem az ízlésformálásban."

"Ez volt eddig a legjobb Walliams. Kicsit kevesebb gusztustalanság, de továbbra is sok lélek, emellett pörgős, izgalmas és persze vicces."

"Ez volt a legabszurdabb és egyben leggyengébb Walliams, de még így is nagyon olvastatta magát, a vége meg teljesen akciófilmes volt. Persze ebben is voltak fontos társadalmi kérdések, de inkább a gusztustalanság volt a fősodor."

Összességében azt mondom, érdemes Walliamsot adni a gyerekeink kezébe, de én elsősorban a Gengszternagyit és a Büdöss urat ajánlom, persze, ha a gyerek nagyon belejön, és követeli az újabb adagot, nem lesz semmi baja, ha engedjük neki a többit is. Azóta egyébként még egy kötete megjelent a szerzőnek, Köténycsel címmel, amely címével és borítójával arra enged következtetni, hogy focis témájú történet. Én ezt már nem fogom beszerezni, de valószínűleg azért elolvasom, mert a Walliamsok könnyen és gyorsan olvashatóak, és amint az előbbiek is bizonyítják, kincsekre is lelhetünk köztük.

- Év eleji nehézségek leküzdése: sikerült  összehangolni a zeneiskolát meg a sportot, megvolt a szülői értekezlet meg az első fúvószenekari próba, és eddig minden pozitív.

- Első, de szerintem nem utolsó látogatásunk a DiVinoban: jó kaják, jó borok, jó hangulatú molytársak.

- SVÉT 7.0 Pannonhalmán, ahol nem csak kiváló ételeket kóstolhattunk, hanem megnéztük az új kiállításokat is.

- IKEA-túra, ahol beszereztük még a hiányzó székeket, és többek között vettem akciós málnás kekszet, ami isteninek bizonyult a kávéhoz.

- Vettem egy piros magassarkút az Arában, utolsó darab volt, pont az én méretemben, fél áron.

- Megvettem az új olasz könyvet, hamarosan kezdjük.

- Kedves emlékeket ébresztett bennem ez a karc a Molyon, imádtam egykor ezt a filmet, és ezt a számot.

Már amint kijött a hír márciusban, hogy jön Robbie Williams a Szigetre, mondtam Tibornak, hogy most vagy soha, vegyük meg a jegyet, és akkor már nincs visszakozás, ez lesz az idei nyaralásunk, úgy sincs keret hosszabb külföldi útra, tengerpartra, akkor vigyük el legalább a gyereket Budapestre, és a fesztiválon kívül nézzünk meg egy-két nevezetességet, mert erre, szégyen ide vagy oda, eddigi 12 éve alatt sem az iskolával, sem velünk nem volt lehetősége. Rögtön kerestünk hotelt is, belvárosi, nem túl drága, de azért igényes szállodát szerettünk volna, és viszonylag hamar meg is találtuk a Marmarát, ahol két éjszakát foglaltunk. Jó választásnak bizonyult, nagyon jó volt onnan a közlekedés, még éjjel a Szigetről is simán haza tudtunk jönni a HÉV után a villamossal. Maga a hotel teljesen megfelelt annak, amit eddigi külföldi útjaink során is elvártunk egy városi szállodától, kényelmes volt, szép és jó volt a reggeli. Egy-két hiányosság azért akadt itt is. Például ahogy kinyitottam a szekrényt, a legalsó polcon egy zoknira lettem figyelmes. Gondolom az előttünk ott tartózkodó hagyta ott, de azért szerintem a takarítóknak illet volna észrevenni. Számos szállodában jártam már, de ilyet még nem tapasztaltam. A fürdőben voltak kis flakonos tusfürdők meg egyebek, amit imádok, viszont enyhe csatornaszagot lehetett érezni, ami kiderült, hogy attól van, hogy nem folyik le rendesen a zuhanyban a víz, ami szintén kissé kellemetlen volt. A reggelinél egyedül azt tudtam kifogásolni, hogy nem volt nagyobb teás csésze csak kis kávés, de egyébként nagyon bőséges volt a választék, és finom is volt minden, meg hely is volt mindig, ami szintén nem utolsó szempont. Kedvesek is voltak, segítőkészek, úgyhogy összességében meg voltunk elégedve, bár a hiányosságok valószínűleg arra sarkallnak, hogy legközelebb máshová menjünk, bár amiket néztem, és érdekelnek, mind drágábbak.

Augusztus 9-én vasárnap délután érkeztünk meg, és röpke felfrissülés után nyakunkba is vettük a várost. A jegyárus néni rábeszélt minket a gyűjtőjegy helyett egy csoportos jegyre, ami nagyon jó megoldásnak bizonyult, nem kellett mindenhol lyukasztgatni, csak megmutatni, ha jött az ellenőr. 24 óráig volt érvényes korlátlan utazásra.  Másnap még vettünk egyet, de így is csak 6600 forintunkba került az egész utazgatás. Először a Várba mentünk, gondoltuk a kötelező nevezetességek megtekintése mellett iszunk egy kávét és sütizünk a Ruszwurmban. Ez először úgy tűnt, hogy nem fog megvalósulni, mert nem volt egy árva hely sem a teraszon, így a mellette lévő olasz fagyizóban ittunk egy jeges kávét, ami mellesleg ugyanúgy tele lett, mire megkaptuk a rendelésünket, így továbbra sem tudtunk leülni, és én a negyven fokban, kitikkadva, kezdtem kicsit hisztis lenni. De végül a jeges ital lehűtött egy kicsit, ülőhely is lett, így már egész lelkes voltam, amikor felmásztunk a Halászbástya ingyenes szakaszára (amit mellesleg egy szuvenírárus bácsi javasolt, amikor meghallotta, hogy magyarok vagyunk). Tibornak ennyi elég is volt a Várból, úgyhogy még egyszer megpróbálkoztunk a cukrászdával, ahol végül a benti részen sikerült leülnünk, és isteni sütiket meg házi limonádét fogyasztanunk.

Ezután következett a Margit-sziget, ahol nagyon jó volt a hangulat, olyan érzésed volt, hogy fél Budapest itt tölti a vasárnap délutánt, és bár a park engem nem nyűgözött le, viszont itt is nagyon jó kis kajáldák voltak, mint egyébként egész Budapesten. Ennek ellenére mi  nem ettünk semmit, pedig még piknikkosarat is lehetett volna bérelni, mert vacsira a Karaván volt előirányozva a Kazinczy utcában. Itt mindenféle street foodot kapsz, egy foghíjtelken, irtó hangulatos helyen vannak felállítva a lakókocsik, közöttük asztalok, padok, a telek végében meg a kiskert, ahol éppen a paradicsomokat gondozták, amikor ott voltunk. Mi Zing Burgert ettünk Tiborral, Katinka pedig rántott sajtot, ahol ötféle sajtból lehetett választani. Hozzá a lányok limonádét, apa pedig sört ivott. Egyébként ez a Kazinczy utca és környéke marha jó hely, tele mindenféle kiülős, bulizós, teraszos vendéglátóipari egységgel, éttermekkel, bisztrókkal, akár egy hetet el tudnék itt tölteni. Levezetésként még végigsétáltunk az Andrássy úton, amitől nem voltam annyira elragadtatva, valahogy több csillogást vártam.

Másnap délelőtt a Városliget volt betervezve, kisföldalalattival (imádom!) mentünk a Hősök terére, majd következett a Vajdahunyad vára. Elsőre az Állatkertet a nagy melegre való tekintettel kizártuk, de aztán Katinka annyira szerette volna, és időnk is volt még, hogy megadtuk magunkat. Én mondjuk megint majd meg akartam halni a melegben, úgyhogy általában árnyas padokon üldögéltem, de kis családom lelkesen végignézte az egész állatseregletet. Utána bebumliztunk a Gozsdu udvarba, ami így utólag felesleges volt, ehettünk volna valamit a közelben is, de ez is egyfajta kötelező kör volt. Van itt is mindenféle kajálda, lehet, hogy egyszer ezeket is végig lehetne enni, mi végül  a Klikkben ebédeltünk, ahol finom volt az étel, de teljesen átlagos. Mindenesetre ettől a helytől kicsit többet vártam, de az azért errefelé is érződött, hogy iszonyat jó helyek kezdenek lenni Pesten. 

Kis délutáni szunya után olyan este 6 körül érkeztünk meg a Szigetre, ahol minden zökkenőmentes volt, jegybeváltás, pénzfeltöltés, és még elértük a Supernem koncertet a Petőfi színpadnál. Ők az egyik kedvenc magyar zenekarom, és nem voltam még sajnos koncertjükön, úgyhogy ez most nagyon jólesett. Aztán még Robbie előtt kerestünk valami kaját, hát volt valami ezerféle, mindenféle jó kis trendi cuccok, csak tudj választani. Mondjuk én nem voltam valami éhes, mert még indulás előtt kávéztunk, sütiztünk a Starbucksban. Úgyhogy szerényen csak egy mojitót szopogattam, mondjuk ez is  marha jó már, hogy manapság mindenféle koktélt, limonádét meg szörpöt kapsz a fesztiválokon is. Aztán gyorsan próbáltunk még pénzt tölteni az időközben megcsappant egyenlegű kártyánkra, de ekkor már óriási sorok voltak a feltöltőpontokon, Robbie-ról meg nem akartunk ugye lemaradni, így visszaverekedtük magunkat a Nagyszínpad elé, ahol látni ugyan nagyjából csak a kivetítőt láttam, ha egyáltalán, a hangulat viszont mindenért kárpótolt. Megvolt az összes nagy sláger, plusz mindenféle egyéb a U2-tól az Oasisig, ami egyesek szerint  lehúzta a színvonalat, nekem viszont tetszett. Volt poénkodás, meg rajongó színpadra hívása, minden ami kell, és emellett végig egyenletesen jó zenei teljesítmény, ami már önmagában nem mondható el minden sztárról. Nekem mindenesetre nagy élmény volt, mert amióta láttam egy koncertfilmjét, szerettem volna elmenni egy igazi, szabadtéri Robbie Williams koncertre és ezt most kipipálhattam. Ezenkívül hosszú idő (majdnem 14 év) után újra voltunk a Szigeten, plusz mindezt megmutathattuk a gyereknek, úgyhogy a mérleg nagyon pozitívra sikeredett. A koncert végén nem indultunk haza a nagy tömegben, hanem leültünk még a Petőfi színpadnál, ahol DJ Radnai szórakoztatta a nagyérdeműt mindenféle jó zenékkel. Végül olyan kettő óra magasságában tértünk nyugovóra. Másnap már csak kijelentkeztünk, és jöttünk haza, de az pozitív volt, hogy ott tudtuk volna hagyni a kocsit és a csomagokat is, ha még kedvünk van egy kicsit várost nézni. Összességében azt mondhatom, legalább annyira élveztük ezt a budapesti városlátogatást, mint a külföldi hasonló jellegű útjainkat, és mivel van még látnivaló elég és még repülőre se kell szállni egy ilyen kiruccanásért, valószínű lesz még ennek folytatása.

Azzal szemben, hogy milyen sok gyerekkönyvet olvasok magyar szerzőktől, és szeretem is őket nagyon, abszolút világszínvonalúnak látva sok kötetet, valahogy a hazai kortárs irodalom felnőtteknek szóló szegmenséhez ritkán van bizalmam. Nem baj ez nekem, együtt tudok élni ezzel, nem is áll szándékomban ezen változtatni csak azért, hogy jobb legyen a statisztikám, de azért valamilyen szinten elgondolkodtam, hogy miért lehet ez így. Persze igazán nem találtam rá választ sajnos. Évek hosszú sorának rossz tapasztalatai mondatják velem, hogy valamiért nehéz találnom ezen a piacon olyan könyveket, amelyek igazán hozzám tudnak szólni, és ezért halogattam  a Szívlekvárt is, hogy ne érjen újabb csalódás. Még annál is tovább vártam, mint gondoltam, mert most nézem, hogy több, mint három éve olvastam az első Kőrösimet, és hiába voltam akkor oly lelkes, mégsem olvastam tőle azóta sem semmit. Bár az is igaz, hogy egyszer kihoztam a könyvtárból a Magyarkát, de azzal a lendülettel vittem is vissza, amikor megláttam a bordély szót a fülszövegben, mivel a prostitúció témájával ki lehet kergetni a világból.

A fordulat Kőrösi fronton valahogy úgy állhatott be, ahogy visszaemlékszem, hogy olvashattam valami jó kis értékelést a Molyon, amelynek hatására rögtön rá is nyomtam a könyvtár honlapján az előjegyzés gombra. És láss csodát, kiderült, hogy nagyon jól tettem. Mert Kőrösi hozta a formáját, ismét írt nekem egy szövevényes, de mégis nagyon jól olvasható családregényt, egy olyan kötetet, amelyet alig tudtam letenni. Hihetetlen, hogy mennyire olvasmányosan, ugyanakkor mélyen, fontos kérdéseket boncolgatva ír, és még mindig tud újat, felkavarót mondani az elmúlt évszázad történelméről, pedig azt gondoltam, itt már mégis csak képben vagyok. Először furának tartottam, de aztán nagyon jó koncepciónak bizonyult, ahogy különböző változatokban mutatja meg egy magyar család sorsának alakulását, olyan tipikus sorsfordulatokat hozva, amelyekben sokan a saját családunkra ismerhetünk, de amelyek mégis líraian egyediek. Szörnyűségek, megrendítő tragédiák, és az ember közben arra gondol, milyen jó is, hogy nem akkor éltem, vagy nem most élek Szíriában. Már eleve ez is kitenne egy nagyregényt, de Kőrösi ezt még tudja fokozni a másik, orosz résszel, ami nekem a kedvencem lett, azt hiszem, ilyennek képzeltem én Ulickaja írásait, és talán a Szonyecska ilyen is volt, és ez az a világ, amiről tudnék olvasni még sokat. A végén pedig szépen összefonja a két szálat, ráadásul beletesz még egy csipetnyi mágikus realizmust is, amit én nagyon tudok élvezni a megfelelő helyen és arányban, és itt most így volt. Szóval összességében elbűvölő és lehengerlő volt ez a Kőrösi regény, és van is már ajánlatom, hogy melyik kötetét olvasva fogom még nagyon jól érezni magam, de a múlt tapasztalataiból tanulva, nem ígérhetek semmit azzal kapcsolatban, hogy mikor tudom sorra keríteni.

2014-es kiadás a Libritől, a városi könyvtárból kölcsönözve. A védőborítót nem volt szerencsém élőben megtapasztalni, de elég bizarr szerintem, ráadásul a történetben nem kakas, hanem tyúk szerepel. A belső borító és a kötet megjelenése egyéb tekintetben viszont korrekt, igényes, tartós.

- Győri Bornapok: forró nyári este, mediterrán hangulat, barátok, és bár sofőr voltam, de kóstoltam egy tökéletes Bikavért a Tiboréból az Eszterbauertől. Másnap meg ettünk pulled pork szendvicset, fincsi volt.

- Hétfőn, az utolsó nyári reggelen, amikor még nem kellett iskolába sietni, az idő is szuper volt, és hálóingben öntözgettem a teraszon a virágokat, egyszer csak egy hőlégballont pillantottam meg a kertek felett. Méltóságteljesen átrepült a nádas felett és eltűnt Vámosszabadi irányában. Kedves, vidám látvány volt, bearanyozta az egész napomat.

- Babos, aszalt paradicsomos tésztasaláta, saját kreálmány.

- Sikerült lenyomnom egyhuzamban három könyvet a várólista-csökkentős kupacomból, így most időarányosan jól állok. 

- Tchibos vásárlás: én nem kaptam semmit, de tudok örülni a mások örömének. :-) A kedvenc darab: Katinka Bambis pizsije.

- Szeptember elsején, az első iskolai napon ez szólt a rádióban. Ablakok lehúzva, zene felhangosítva, így már nem is volt olyan rossz ez a reggel. Úgyhogy most már nem csak a pécsi kosaras lányoknak, hanem nekünk is ez az indulónk.

Bármennyire is imádom Szekszárdot, és úgy gondolom sokkal több potenciál van még ott a turizmusban, mint ahogy egyelőre el tudja magát adni a borvidék és a város, azt sajnos be kell ismernem, hogy mindeddig nem dúskálhatott az ember a jófajta vendéglátóipari egységekben a környéken. Most viszont a Hotel Merops éttermével úgy érzem, elindult valami a városban a csúcsgasztronómia felé. A hotel a Mészáros család tulajdonában van, akik most a borászatuk, és a vendégfogadásra eddig is alkalmas borházuk és pincéjük mellett egy igazán elegáns szállodával erősítik a szekszárdi vendéglátást (amely nem mellesleg sajnos minőségi szálláshelyekben sem bővelkedik). Az étterem miliője is nagyon vonzó, azt kell mondjam, nagyon jó volt a lakberendezőjük, egy igazán trendi, nagyvárosi hangulatot árasztó helyet tudtak létrehozni. 

Ami nagyon pozitív volt, hogy rögtön kaptunk egy ajándék üdvözlőitalt, egy pohár fehérbort, egy kellemes Irsai Olivért. Az ételekhez egyébként végig jelölik az ajánlott borokat, mi kértünk is minden fogáshoz, illetve én a desszerthez már nem, mert sok lett volna. Kajailag itt is kaptunk étvágygerjesztő előfalatkákat, ami még nem volt sajnos annyira lenyűgöző. A fő gondom az volt, hogy a sajtkrémhez felszolgált kenyér nem volt különösebben házias, inkább csomagolt szendvicskenyér jellege volt. A fűszeres krém nem volt rossz, bár az én ízlésemnek egy kicsit híg volt az állaga. Fotót sajnos elfelejtettem róla készíteni, de gusztusosan kis pohárkában tálalták fel.

Nem bírtunk lemondani az előételről sem, lesz, ami lesz. Én kacsamájat rendeltem kaláccsal és szőlőlekvárral, na ez már nagyon ízlett.

Tibor bundázott kecskesajtot evett, és szintén nagyon meg volt elégedve. Félúton cseréltünk.

Főételnek én tanyasi csirkemellet rendeltem, ami kissé száraz volt, de a köret viszont maga a csoda: a szalonna pörcökkel díszített héjában sült hagyma, szintén héjában sült édeskrumpli és  tejfölös mártás.

Tibor báránycsülköt választott, ami elég emberes darab volt, és állítólag nagyon finom.

Katinka ehette a szokásos rántott húst, és desszertnek a szokásos csokifelfújtat. Hihetetlen, hogy ez az édesség szinte mindenhol megtalálható. Itt sokkal szebben tálalták mint a La Marédában, és valami kellemes kis pudingot szolgáltak fel hozzá, amiről a pincért kérdezve kiderült, hogy tápióka. Ennek külön örültem, mert olvasmányaimban rengetegszer találkoztam már vele, de sosem kóstoltam.

Én mangós krémest választottam, ami nem volt olyan habkönnyű, mint a La Marédában, állagában és kinézetében az egész inkább a mille feuille-höz hasonlított, amit Pannonhalmán ettem. Mindenesetre nekem bejött, bár most már sokadszorra érzek valami fura mellékízt a mangós cuccokban, amit eddig nem tapasztaltam.

Összességében egészen lenyűgözött minket a Merops (Tibor szerint ebbe azért lehet, hogy belejátszott az elfogyasztott bor is): nagyon kellemes környezet, kedves kiszolgálás, trendi ételek szép tálalásban, korrektül elkészítve  és kitűnő borok. Nekem legjobban a Kadarka Prémium ízlett, amit eredetileg Tibor kapott a bárányhoz, de elcseréltem az én Merlot-mra (Ezt így kell toldalékolni?), mert azért meg nem vagyok annyira oda. Ebből a kadarkából vettünk is egy üveggel itthonra, utána meg még sétáltunk egyet a városban a langyos estében. Nagyon jól éreztük magunkat, csak így tovább, Szekszárd!

A kép innen, a címe Goodbye Summer. Valahogy így érzek én is...

- A Pennyben végre találtam a Lipton jeges tea koktélos kiadásaiból, vettem is Daiquirist és Pina Coladást. Előbbi nem nagy szám, de utóbbi nekem nagyon ízlett.

- Szintén a Pennyben sikerült szert  tennem olyan igazi pikáns ízű rukkolára, amilyet már régen ettem. Ez igazán rászolgált a borsmustár névre.

- Hosszú idő után ismét vettem a Lidl-ben friss lazacot, és megcsináltam a IKEA-ban vásárolt citromos öntettel és padlizsánnal.

- Vásárolgattunk az iskolára cuki füzeteket és szép tollakat, ceruzákat, ráadásul a Müllerben Tibor olyan szemfüles volt, hogy észrevette, az egyik kasszánál nem áll senki, így spóroltunk vagy 10 percet, mert máshol meg hosszú sorok hömpölyögtek.

- Kaptam egy csomó virághagymát anyutól, meg én is eltettem a még tavasszal cserépben vásároltak hagymáit. Most elültettem őket, a fürtös gyöngyike már ki is hajtott. Ha mindegyik megmarad, tavasszal itt is ott is virítanak majd a nárciszok, tulipánok, jácintok.

- Könyvtárazás: nagy örömömre nem kértek késedelmi díjat, pedig az én számításom szerint már kellett volna. Nem mintha földhöz vágott volna az összeg (naponta 10 forintot kérnek), de mégis kellemes meglepetés volt. Pluszban tök jó könyveket találtam, pl. ezt meg ezt.

- Erre a csodálatos zenére bukkantam cinnamon blogján.

2012-ben, A város és a kutyák után még azt írtam, hogy ezentúl kerülni fogom Mario Varga Llosa-t, mert még ez a kultikus regénye sem győzött meg arról, hogy nekem való szerző lenne. Közben egyébként eszembe jutott, hogy a Mayta történetét olvastam még tőle, így most beleolvasva a fülszövegben, nem is értem, hogyan gondoltam, hogy engem ez érdekelhet. Az is dereng már, hogy a don Rigobertóról és családjáról szóló köteteket meg valószínűleg a túlzott erotika miatt kerültem. 

Most viszont több mint három évvel fent említett elhatározásom után, apám, aztán később anyám is annyira dicsérték Lllosa új könyvét, meg a fülszövege alapján érdekesnek is tűnt, hogy gyorsan elolvastam, amíg a szekszárdi könyvtárban szünet volt, és apám magánál tudta tartani, mivel nálunk nem volt meg. 

Mint ahogy a fülszöveg is mondja, A diszkrét hős újra don Rigoberto köreiben játszódik, és régebbi idegenkedésem ellenére, most tetszett ez az életet élvezni tudó, jó anyagi körülmények között élő, kulturált család, még az erotikát is el tudtam viselni, pedig néha azért elég vulgáris volt az én ízlésemnek. Jó volt a forró Peru hangulata is, különösen, hogy amikor olvastam, nálunk is tombolt a kánikula, és bizony én is szívesen megittam egy kis jeges ezt-azt, mint a könyv szereplői. Nem mondom, hogy rögtön kedvet kaptam elutazni Dél-Amerikába, de azért nagyon érdekesnek, és szépnek tűnt Lima a könyvből és a képeket nézegetve is, persze azért a háttérben valahogy mindig ott ólálkodik, a kosz, a szegénység és a kissé gyenge lábakon álló közbiztonság. A történet viszont sajnos olyan kis közepeske, számomra nem eléggé szövevényes és meglepő, de az biztos, hogy végig lekötött, olvastatta magát, csak a végén maradt egy kis hiányérzetem, hogy akkor hol is volt az, hogy Llosa milyen zseniálisan fonja össze a szálakat, amiről anyám beszélt. Én inkább a tesómmal értek egyet, aki azt mondta, kellemes, szórakoztató könyv, de nem élete élménye. Hát nekem sem, mindenesetre pár napra elszórakoztatott a fülledt nyárban, és segített abban, hogy egy kicsivel árnyaltabb lássam Llosa-t, aki ugye nem mellesleg irodalmi Nobel-díjat is kapott, tehát nem lehet olyan hülye gyerek, már ha hiszünk az ilyenfajta kitüntetéseknek. 

2015-ös kiadás az Európától, egy új sorozat tagjaként, egységes borítókkal jelennek meg most, ahogy látom, Lllosa könyvei, szerintem nagyon izgalmas, modern és szép, ízléses dizájnnal. Nekem ezek sokkal jobban bejönnek, mint az Egon Shiele képeivel díszítettek. A könyv puhafedelű, de jól bírta a strapát, nem esett szét, nem gyűrődött meg különösebben, pedig csak a mi családunkból négy ember olvasta.

- Szeder és szőlő hegyek.

- Új vízforraló (piros!) és mikró.

- Rácsos krumpli és csilis Leberkäse currys ketchuppal.

- Duolingo. 

- Kolostori Vásár Pannonhalmán: levendula szörp, levendula víz és bodzás méz vásárlása, sütizés az apátsági cukrászdában - csodás környezet, levendulás-vaníliás mille feuille és apátsági víz (imádom az üvegét!).

- IKEA: új étkező asztal és székek.

- Balaton: Strandfesztivál, punnyadás, Szívlekvár, Baricska csárda, Mauro.

- Vad Fruttik rajongás.

Többek véleménye szerint a La Maréda a környék legjobb étterme, de nekünk valamiért nem lett kedvenc. Ugyanúgy 13 pontos a Gault&Millau szerint, mint a Viator, tehát 1 ponttal feljebb van, mint a Pipacs, de nálunk valahogy mégis a harmadik helyre szorul ebben a sorban. Nemrégiben, Helga barátnőm látogatása idején, mégis erre az étteremre esett a választásunk, mivel időről időre azért meglessük, mi is folyik arrafelé.

A La Maréda egyértelmű hátránya szerintem az elhelyezkedése, ebben előzi a Viator, és a berendezése, belsőépítészete, amit mostanában alakítottak át, és sokat vártam tőle, de valahogy továbbra sem meggyőző számomra. Ebben meg a Pipacs előzi. Mi egyébként a nagy melegben a teraszon ültünk le, ahol kényelmes helyünk volt, ez a rész dizájnban se rossz, csak annyit mondok, hogy ugyanolyan a padlóburkolatuk, mint a mi teraszunké. :-) Viszont a terasz elég kicsi, és nincs olyan remek kilátás, mint a Széchenyi téren. 

A menüsor a jobb éttermekben megszokott étvágygerjesztővel indult, ami jelen esetben kőrözött volt házi kenyérrel. Finom volt, de semmi extra, én a Viatoros egyszerű sózott vajat többre értékelem.

Tanulva a múltkoriból, hogy a Pipacsban túlzottan jóllaktunk a három fogással, most nem kértünk előételt, mert desszertnek viszont kell lennie. Én főételnek kacsaduettet kértem, ami az étlap szerint a comb mellett kacsamájas rilettet jelentett, de abban  a kis ropogós kockában, ami egyébként nagyon ízletes volt, én a májat még nyomokban sem tudtam felfedezni. Ezen kívül viszont minden klassz volt: a hagymás püré és a coleslaw (mondjuk én annak egyébként is nagy rajongója vagyok), egy egész picit megbolondított, de alapjaiban hagyományos fogás. Tibor is ugyanezt rendelte.

Katinkát lebeszélte az apja arról, hogy borjú bécsit kérjen, pedig sajnos tényleg ez az egyik olyan fogás, amit biztosan meg fog enni, és nem megy a finnyázás körbe-körbe, ami azért meg tudja keseríteni az éttermi ebédet. Most hősiesen bevállalta a kacsamellet, ami számítottam rá, hogy annyira nem fog bejönni, mert ezt általában rózsaszínre sütik, és én sem szeretem, többnyire rágós is. De legalább natúr hús, amit meg szeret. Az előérzetem sajnos bejött, így félúton cseréltek apával. A köret nudli volt, meg bogyós gyümölcsök, ami jól nézett ki, és állítólag finom is volt.

Helga salátát kért lazaccal, ami egy viszonylag biztonságos választás, ízlett is neki, nekem annyira nem jött volna be, mert tele volt  balzsamecettel, és azt nem csípem annyira. Neki mondjuk még ennek a felét is el kellett csomagoltatni, hogy tudjon enni desszertet. Nem egy nagyétkű csaj! :-)

Desszertnek Helga banán splitet kért, amit én a banán iránt táplált kisebb mértékű ellenszenvem miatt nem is vettem számításba, de neki ízlett, a tálalás meg nagyon szép volt.

Katinka a szokásos csokisat választotta, amivel én is kacérkodtam, de én végül a krémest kértem, apa meg megette, amit nagylelkűen hagytunk neki mindketten. A krémes nagyon könnyű volt, és a tonkabab tényleg érdekes aromát adott neki. Állítólag a csokifelfújt is jó volt, de a tálalás azért hagyott kívánnivalót maga után szerintem. A krémesnél ez is nagyon rendben volt.

Összességében megint arra jutottunk, hogy jót lehet enni a La Marédában, udvarias a kiszolgálás, és az árak sem elszálltak, így biztosan ellátogatunk még ide, de egyelőre nem ez a kedvenc környékbeli éttermünk.

- Tibornak megkezdődött a kéthetes szabija.

- Budapest és Sziget, beszámoló később.

- Teraszparti régi barátokkal és egy aranyos kiskutyával.

- Új parfüm, köszönhetően a leárazásnak a Douglasban:  Dolce and Gabbana Light Blue - végre egy igazi nyári illat, amilyet már régen kerestem, nem is tudom, hol bujkált eddig.

- Aldis, Lidl-ös, Sparos és Pennys garázdálkodások, minek következtében sikerült telerakni az új hűtőt is mindenféle földi jóval. 

- Lassan rutinná váló szerdai piacozás.

- A nádas minden napszakban, de főleg reggel, amikor köd ül felette, meg este, amikor lebukik mögötte a nagy vörös napkorong.

Szomorú, hogy mekkora aktualitása lett egyszeriben Romain Puértolas könyvének, amely vicces címével egy könnyed kis strandregényt sejtet, de olvasás közben rájön az ember, hogy azért sokkal több annál. Persze nem egy nehéz, elvont irodalmi alkotás, de a történet és a nyelvezet viszonylagos egyszerűsége mellett olyan komoly kérdéseket feszeget, amelyek mellett manapság különösen nem lehet szótlanul elmenni és félrenézni. Ez nem egy politikai blog, de itt most tényleg szorosan a témához tartozik, hogy mennyire odaadnám ezt a könyvet egy-két honfitársamnak, hátha akkor elgondolkodnak azon, hogy ezek a szerencsétlen menekültek, bevándorlók, akik jelenleg a kapuinkat döngetik, bizony nem jókedvükből teszik ezt, akárki akármit is mond. Mert a fakír ugyan nem tartozik az előbb említett kategóriákba, ő csak egy ágyat szeretne venni a párizsi IKEA-ban, van útlevele meg repjegye oda-vissza, igaz pénze nem olyan sok, és ezért kerül aztán mindenféle érdekes, izgalmas szituációba. És ahogy kalandjai közepette találkozik a fent nevezett szerencsétlenekkel, azt gondolom, még a legvéresebb szájú menekültellenes is elgondolkodik egy pillanatra. Vagy persze az is lehet, hogy falhoz vágja a könyvet, sajnos talán ez a valószínűbb. A fakír történetében emellett van romantika is, és nem a nyálas fajtából, meg humor bőségesen, úgyhogy azt gondolom, összességében egy jól eltalált kis könyv, kellően adagolja a szórakoztató irodalom hozzávalóit, nem esik túlzásokba, így végig le tudja kötni az embert, anélkül, hogy erőltetetté válna. Nem mondom, hogy a legzseniálisabb könyv, amit olvastam ebben a kategóriában, de határozottan olvasható, azokhoz a könyvekhez tartozik, amelyek nem akarnak másnak, többnek látszani, ugyanakkor az agysejtjeinket sem pusztítják, és amelyekből egyre kevesebb van, csakúgy mint kellemes családi vígjátékokból.

2014-es kiadás a Libritől, saját példány. Igényes a kemény borító, a címlapkép, a színek, a borító tipográfiája mind illenek a történethez.  

- Molyos teraszparti régi és új arcokkal, koktélokkal, grillezéssel, fagyival, jó hangulattal. Olyannyira jó kedvünk kerekedett, hogy miután elmentek a vendégek, mindenféle zenéket hallgattunk hangosan, köztük ezt:

- Merops étterem, Szekszárd. Beszámoló majd később, egyelőre annyit, hogy le voltunk nyűgözve! Utána kis séta a városban, nosztalgia.

- Citromos bazsalikomos illatok: tusfürdő az Yves Rochertől és konyhai folyékony szappan a Baleától. Ez utóbbi találmány egyébként egy kincs, nekem már volt más illatban is, és tényleg tökéletesen leveszi a kézről a fokhagyma és egyéb főzés után maradó szagokat.

- Szomszédasszonyom elkezdett eladásra teljes kiőrlésű zsemlét sütni, azóta házhoz jön a napi szénhidrát-adag.

- Selyemhernyó: imádom!

- Tágabb család Győrben: Emma egy édes! Csacsog, puszit ad, simogat, Playmobillal játszik.

Nagyjából ez volt az utolsó nagy lélegzetű munka a házon, most már csak egy egész pici kerítés-szakasz meg a garázs festése maradt, és teljesen befejezettnek tekinthető új otthonunk. A terasz burkolatának végül wpc-t választottunk, világos szürke színben. Az biztos volt, hogy valamilyen fa vagy fa-hatású anyag lesz, de aztán ment a harakiri, hogy legyen-e vörös fenyő, mert olcsóbb, viszont komoly karbantartást igényel, azonkívül szálkásodik. Vagy esetleg trópusi fa, mert az jobban bírja a strapát, de az meg drága. A wpc, ami bambuszőrlemény és műanyag keveréke, olyan középáras, a tisztításon kívül nem igényel karbantartást (festés, olajozás), nem szálkásodik, viszont volt, aki ellenérvként hozta fel, hogy nagyon felmelegszik a napsütésben. Ez utóbbi mondjuk engem egyáltalán nem zavar, mert a fedett részt csak nagyon rövid ideig süti a nap, ha meg át kell sétálnom a szintén fedett teregetős részre, max. papucsot húzok. A wpc-nél az is előny volt, hogy lehetett szép halványszürke színt választani, amely fában talán az antikoltnak felel meg, de nem tudom csinálnak-e ilyet egyáltalán, a természet meg biztos nem fogja ilyen egyöntetű szürkére kifakítani. A házhoz meg nagyon megy a ez a szín, úgyhogy, bár egy kicsit azért ezen is elvacilláltunk, végül ezt választottuk, és utólag áldom az eszem ezért a döntésért, mert most nagyon tetszik az összhatás. A kinézete és tapintása, a járás rajta, teljesen természetes.

A nagyobbik fedett részt a régi IKEA-s kerti bútor foglalta el, a villanykapcsoló alatt pedig az elektromos grillező kapott helyet, amit az Aldiban vettünk. Az asztal, ha többen vagyunk kinyitható, illetve a benti székekkel szoktuk kiegészíteni, és ha igazán sokan vagyunk (erre is volt már példa), akkor van még pluszban egy sörasztalunk, padokkal, így már jelentősebb vendégsereg is leültethető. A kisebbik fedett rész pedig a teregetés helyszíne lett. A növényzetet egyelőre a leander, a muskátli, és az ajándékba kapott pálma illetve füge képviseli, ez utóbbi ősszel kiültetésre kerül a kertbe. Még sokkal több kaspós növényt szeretnék, kaptam pl. egy régi füleskosarat, amibe valószínűleg pozsgásokat ültetek. Az extra pedig a fűszerkert: bazsalikommal, metélő hagymával és petrezselyemmel, kakukkfűvel, mentával, citromfűvel.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve az egész terasszal, megfelelő a mérete, jó a tájolása, esztétikus, úgyhogy imádok itt létezni. Reggel itt kezdünk, és este itt fejezzük be a napot, kettesben és barátokkal, tágabb családdal is nagyon jó, élvezhető kis hely lett.

Fredrik Backman első könyve, Ove története, már szinte biztos, hogy az idei év legkedvencebb könyve lesz nálam, úgyhogy bár nem vagyok egy nagy könyvvásárló mostanában, és nem is ugrok lelkesen a megjelenésekre, azért az egyértelmű volt, hogy Backman új kötete kell nekem. Pláne egy ilyen címmel, és egy ilyen fülszöveggel. Szerencsére be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, és azt gondolom, hogy akinek Ove tetszett, az ezt a regényt is szeretni fogja. Számomra legalábbis már kezd körvonalazódni Backmannak egy nagyon szerethető stílusa, tematikája, amelyre remélem a jövőben is számíthatok majd, ha egy igazán jó, szívhez szóló, emberi, ugyanakkor humoros történetre vágyom. Elsa és nagymamája története persze sokban különbözik is Ovétól, kezdhetnénk mindjárt ott, hogy a két öreg két teljesen ellentétes pólust képvisel, valószínű nem is nagyon tudnák elviselni egymást a való életben. Az viszont ugyanaz a képlet mind a két történetben, hogy egy lakópark, illetve jelen esetben egy bérház lakóinak hogyan fonódik össze az élete, és az egymás mellett élő emberek hogyan tudnak aztán a végére igazi kis közösséggé kovácsolódni. Én a magam részéről, nagy közösségi emberként, imádom az ilyen sztorikat, amikor kiderül, hogy a zord külső mögött érző szív lapul, és hasonlók. Bár ez a második Backman könyv számomra nem volt annyira katartikus, annyira zseniális, viszont másrészről a mesés vonal meg adott hozzá egy óriási pluszt, amit szerintem sokan szeretni fognak benne, és nem tagadom, engem is elvarázsolt. Meg az is biztos, hogy a nagymama-unoka témakör is mindig hálás, ha valami bölcsességre akarunk jutni, ami Backmannál azért feltétel, meg a könnycsatornákat is kellően ingerli, amit szerzőnk szintén szeret. (Szerencséje, hogy nagyon elegánsan, és nem hatásvadász módon teszi.) Én most ilyen értelemben nem annyira tudtam elkapni a fonalat, valahogy egy egész picit kívül maradtam a történeten. Összességében mégis azt mondhatom, bár most nem volt pityergés, sem igazán hangosan röhögés, hogy egy nagyszerű könyvélménnyel gyarapodtam, úgyhogy kívánok Fredrik Backmannak hosszú és eredményes életet, magamnak meg még sok könyvet tőle.

2015-ös kiadás az Animustól, saját példány. A kötet védőborító nélkül türkiz, ami ugye az egyik kedvenc színem, úgyhogy már csak szép lehet,  a védőborítón meg korrekt a kép, még a Griffendél-sál is kikandikál, amely a főszereplő, Elsa fontos tartozéka. Összességében az egész kötetet jó kézbe venni, igényes, tartós, örök darab. És persze az sem utolsó szempont, hogy ügyeltek arra, hogy a szerző két kötete hasonló, összeillő dizájnnal jelenjen meg.

- Céges családi nap: először tartottam tőle, mert hogy nem ismerek szinte senkit, meg majd reprezentálni kell és smúzolni, de jó hangulat volt, kedves volt mindenki, csak a láncos körhintára nem szabadott volna felülnöm.

- Megjött az új hűtőnk: gyönyörű, és minden elfér benne.

- Fedett terasz: esőben vacsorázni kint - megfizethetetlen!

- Fish and chips a Lidl-ből, nyami.

- Az eső arra is jó volt, hogy nem kellett öntözni. Végre!

- Sikerült vennem egy szép kis ezüst fülbevalót mindennapos használatra potom pénzért.

- Újra Wodehouse-t olvasok, és nagyon élvezem! Nem is tudom, hogy tudnak emberek enélkül élni!

- Rákkattantam cinnamon blogjára.

- Emlékszem Sopronban: kellemes kis tingli-tangli kilencevenes évek hangzással, profi, hangulatos klip. Látszik hogy már nagyon várom a fesztiválozást! ( Meséltem már, hogy van jegyünk a Strandra is?)

Családi  (anyuékkal, tesómékkal) nyárnyitó pihenésünk helyszínéül ezúttal a zalakarosi MenDan hotelt választottuk, mert sok jót hallottunk már a helyről, és az ajánlatuk is kedvező volt. Mondjuk én lassan már fenntartással viseltetek az ilyen régebbi szállodák iránt, mert az újabbak már sokkal szebbek, dizájnosabbak, a 10 év körüliek (akkor indult a nagy wellness-szálloda építési láz) meg felújítás hiányában kezdenek kicsit lepukkanni. Ez sajnos elmondható a MenDanról is, így bár nagyon jól éreztük magunkat, azért voltak kifogásaink, amelyek közül egyébként több nem csak az idő múlásával, hanem az eredeti rossz tervezéssel is magyarázható sajnos.

A szálloda hátulról.  Sajnos a szép növényzet nem ide tartozik, hanem egy közpark, de ha kiül az ember a teraszra, akkor ez a kellemes látvány fogadja.

Kezdjük  mindjárt a megérkezéssel: én azokat a szállodákat szeretem, ahol jó nagy, aszfaltos vagy térkövezett parkoló van (pl. Pelion, Azúr) ahonnan könnyen, pár lépéssel, a bőröndöt sík terepen húzogatva megközelíthető a szálloda főbejárata. Itt egy kis füves-poros parkoló volt a szállodával szembeni kis, szerencsére nem túl forgalmas utca túloldalán, ráadásul a bejárathoz pár lépcsőn kellett felcipelni a bőröndöt, úgyhogy az első benyomások nem voltak túl kedvezőek. A bejáratnál egy forgóajtó van, ez csomagokkal nem ideális a közlekedése, úgyhogy a mellette lévő ajtót célszerű használni. Én ilyen helyeken jobban szeretem a fotocellát. A recepciós tér elég szűk, zsúfolt, itt már látszott, hogy csöppet zegzugos lesz a szálloda, én meg jobban szeretem a tágas, szellős, átlátható tereket. A recepción udvariasak voltak, de volt azért egy kis szervezetlenség, a csaj egyik pulttól a másikig rángatott, de azért viszonylag hamar sikerült bejelentkezni, és elindultunk megkeresni a szobát. Na, itt már eltévedtünk, de aztán sikerült felfogni a rendszert, úgyhogy később már magabiztosabban közlekedtünk, mindenesetre egyértelmű, hogy a tervező kezét nem a praktikum és a logika vezette. A szobák egy kör alakú folyosón helyezkedtek el, üveg kupola fedte a középső részt sok zöld növénnyel, ami esztétikus volt, csak rettentő meleg, pedig nem a negyven fokban voltunk ott. Egy kis légkondi azért ide elfért volna. 

A szobákon is fogott az idő, de én már tíz évvel ezelőtt is teljesen máshogy rendeztem volna be, különböző minták, színek egymásra dobálva, bőrkanapé...Fogalmazzunk úgy, hogy nem az az otthonos, kellemes skandináv dizájn, ami az én stílusom. Egyébként nem lenne bajom a polgári eleganciával is, mert gondolom ezt akarták elérni, de sajnos nagyon nem sikerült. A fürdőszoba a szürke különböző árnyalataival, a kőmintával még elmegy, de a villanykapcsolók csúnyák és túl magasan vannak, a hajszárító szinte használhatatlanul béna konstrukció, a tükör meg foszladozik, és a csapok sem csillognak úgy, mint ahogy arra már több régebbi szállodában rácsodálkoztam, hogy olyanok, mintha újak lennének. Na, itt nem. Az is gáz volt, hogy a velux-ablakokon nem volt rendes gyári árnyékoló, csak egy odavetett sötétítő függöny, úgyhogy reggel szó szerint hasunkra sütött a nap. Mielőtt elindultunk volna fürödni, kiderült,  hogy Katinkának nincs fürdőköpenye, pedig direkt telefonáltam, hogy szíveskedjenek felnőtt fürdőköpenyt adni neki is, mert nem hozunk. Ehhez képest nem sikerült nekik, és amikor a recepcióssal beszéltem, nem flegmán, de közölte, hogy ha van elegendő, tudnak biztosítani. Szerencsére tudtak, mert különben ez nagyon rossz pont lett volna.

Kis szusszanás után felkerestük a wellness-centrumot, ami szintén tök logikátlanul közelíthető meg, de ebbe is beletanultunk aztán. Ágy volt szerencsére elegendő, meg a vízfelületük, a szaunarészük is szép nagy, úgyhogy  nem kellett különösebben tülekedni sehol. A szauna fürdőruha nélküli, de ezt nagyjából leszarta mindenki, egy-két nagyokos még a papucsát se vetette le. Voltak szeánszok is, de mi nem vettünk részt, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. A szauna utáni választék is kellőképpen széles volt, merülőfürdőtől a dézsán át a trópusi zuhanyig minden volt. Medencék tekintetében volt egy hűvösebb, nagyobb élménymedence sodrófolyosóval, egy kellemes meleg mindenféle bugyogókkal, meg egy jó forró ülős-gyógyvizes. Meg gyerekmedence természetesen. A dizájnnal itt is az volt a bajom, hogy túl sok szín, anyag volt, folyton arra kellett gondolnom, hogy ezért az összevisszaságért valaki még pénzt is kapott, gondolom, nem is keveset. Kinti medence nincs, ami így, hogy viszonylag hűvös volt, nem hiányzott, de emiatt inkább ősszel vagy télen érdemes felkeresni a szállodát. Parkja és kertje sincs egyáltalán, nekem ez furcsa volt, hogy nem lehetett kimenni a szabadba a medencetérből, fent a tetőn viszont van egy kellemes füves napozóterasz jópofa dupla hintaágyakkal. 

A kaja ízletes volt, nagy volt a választék, azon kívül, hogy nem volt tejbegríz és ihatatlan volt a reggeli narancslé, nem nagyon tudok kifogást felhozni ezen a téren. Az étterem persze szintén nem valami szépséges, és lent van a föld alatt, amit nem szeretek, mert szeretek kinézegetni az ablakon kaja közben, sőt jó idő esetén teraszon étkezni. Bár voltak akváriumok, de én azokért nem vagyok oda. A recepció melletti bárnak mondjuk van terasza, itt Katinka evett ebédre egy melegszendvicset, én meg ittam egy koktélt, Tibor sörözött, meg kávéztunk is egyszer. Itt is nagy a választék, de nem annyira ízletesek a dolgok. Bort nem fogyasztottunk most, de van egy nagyon jó bortrezorjuk is, tényleg nagy választékkal.

Ami van még, de mi nem vettük igénybe: jól felszerelt gyerekjátszó, gyerekprogramok, szórakoztató központ, ahol Xbox, darts, billiárd és egy bár található, meg a szokásos fodrászat, kozmetika, masszázs, shop.

Még egy érdekesség a szállodával kapcsolatban: 2012. májusától a szálloda a Hunguest Hotels üzemeltetésében, Damona néven működött, de csak átmenetileg, amíg a CIB Lízing, aki valószínűsítem, hogy az előző tulaj csődbemenetele után tette rá a kezét az ingatlanra, új tulajdonost nem talált. Így lett ismét MenDan a neve.

- Idei első dinnye és főtt kukorica.

- Családi szülinapozás sógoroméknál mindenféle jóval, különösen kellemes volt a hűsítő tzatziki.

- Helga barátnőm itt tartózkodása: La Maréda, lipóti strand, Fűszeres, Csücsök, vásárlás, szóval habzsi-dőzsi. És az év poénja: anyámék teljesen véletlenül azt a nyaralót veszik meg Földváron, ahol Helga nagynénje fog lakni ősztől, szóval a jó társaság a Balatonon is garantált.

- Knorr málnakrémleves.

- dm-es garázdálkodás: Balea 20 éves limitált kiadások (szedres tusfürdő és rebarbarás folyékony szappan) + Alverde lime-os lábvaj. És a legjobb találmány: padlótisztító kendő, ráadásul most narancsos illattal.

- Éhezők viadala filmek: nem voltam annyira lenyűgözve, de mégis jó volt a sorozat-fíling, hogy vártam napról napra, hogyan is folytatódik a történet.

- Rozézás, röhögés a szomszédokkal a teraszon. Ők most látták először a házat belülről, és hízott a májam, annyira megdicsérték.

Azért nem olvastam el sokáig a Sült, zöld paradicsomot, mert úgy emlékeztem, hogy láttam régen a filmet, és nem tetszett. Tegnap végre sikerült sort keríteni a filmre, és nagyon nem rémlett semmi belőle, viszont nagyon tetszett, úgyhogy nem igazán tudom, hogy volt ez akkoriban velem meg ezzel a történettel, még az is lehet, hogy keverem valamivel. Mert már a film is mutatja, mennyire erős történet ez, sikerült nagyon jól vászonra vinni ezt az egyébként nagyon szövevényes struktúrájú könyvet. Valószínű azért sokat segített, hogy a szerzőnő részt vett a forgatókönyv írásában. Szóval szép, hangulatos a film, jó a szereplőgárda, de a regény meg egyenesen frenetikus. Igazán eredeti történet, szerethető karakterekkel, nagyon jó stílussal, kis sziporkákkal, nagy bölcsességekkel. Igazi életigenlő, nevetős-sírós, magával ragadó szöveg. És ahogy a kis szálakat is elvarrja, hihetetlen pontossággal mozgatja Fannie Flagg azt a rengeteg szereplőt... Hát az valami zseniális! És a legjobb benne, hogy mindezt nem féltégla méretben, nem fárasztó terjengősséggel, hanem úgy, hogy a könyvet akár a strandra is elviheted, ott is élvezni fogod. Pedig nagyon fontos kérdések vetülnek fel, a kerettörténetben mindjárt ott van a változókorba lépő hölgy és házassági, életközépi, önértékelési válsága, a múltban meg a szegregáció, családon belüli erőszak, leszbikus kapcsolat, sérült gyerek. Öt könyvre is elég lenne, de Flagg mégis olyan könnyedséggel, bravúrral dolgozik, hogy egyáltalán nem érzed töménynek, nyomasztónak, csak falod az oldalakat. Kicsit kevesebb volt benne a kaja, mint a cím alapján várható volt, de azért pont elég ahhoz, hogy kellemesen csiklandozza az ízlelőbimbóim, sőt a kötet végén még egy pár recept is található. Ami számomra még személyes plusz volt, hogy a regény az alabamai Birminghamben és környékén játszódik, ahol kedves ismerőseink laktak nemrégiben egy ideig, így egy kicsit olyan érzésem volt, hogy ezáltal még valóságosabbá vált számomra az egész, mintha valami jól ismert helyszínről olvasnék. Hogy a kedvenc húszas-harmincas években játszódott a történet, azt meg már szinte fölösleges leírnom, azt veszem észre, hogy tudatosan vagy tudattalanul, de rendkívül sokszor előjön ez a korszak az olvasmányaimban, talán éltem akkor egy régi életemben.

2006-os kiadás az Ulpiustól, a városi könyvtárból kölcsönözve. A borítókép elfogadható, még ez a legjobb a három közül. A fürdőruhásat nem tudom hova tenni, abszolút semmi köze a könyvhöz (a korszaktól eltekintve), a zöld-fehér meg alapban szimpi lenne, csak ott meg nem tudom, mi az a kis figura, ami a paradicsomon ül.

- Napraforgó mezők.

- Málnás illat minden mennyiségben: a múltkor említett Balea-s illatból van már testápolóm és tusfürdőm is, ehhez jön még az Avonos szintén málna-illatú parfümöm.

- Házavató terasz-parti kedvenc építészünkkel és kivitelezőnkkel, valamint családtagjaikkal. Új kedvenc grillkaja: grillezett cukkini és padlizsán.

- Nagy egészségügyi para utáni megkönnyebbülés.

- A macskám, a családom és a fiúk x-edik újranézése, és ennek következtében az Ultraviolet rongyosra hallgatása. Örökre kamaszlány maradok. :-)

- Elkezdtem a Sherlock című sorozatot. Imádom Cumberbatch-et. :-)

- Jó volt az új Backman, és Ottoline is marha cuki.

Nem ezt vártam Eleanor és Park történetétől, amit végül kaptam. Valahogy nem voltam elég figyelmes, és csak  a kedves meg bájos szavakra figyeltem fel az értékelésekben, és a fülszövegben is az valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy "két rossz csillagzat alatt született fiatal története". Mondjuk Park önmagában szerintem nem született rossz csillagzat alatt, de persze ő is szív aztán Eleanorral együtt, aki meg igen. Szerintem egyáltalán nem spoiler, ha elárulom, mivel elég hamar kiderül magából a regényből is, hogy itt bizony elég keményen családon belüli erőszakról lesz szó, ami nem tartozik a kedvenc témáim közé. Össze is volt szorulva a gyomrom rendesen szinte végig, pedig előtte azt gondoltam, hogy majd jókat mosolygok itt egy aranyos tini szerelmen. Még az is felötlött bennem, hogy talán lesz benne valami Adrian Mole-os, mert valamiért azt gondoltam, Angliában játszódik. Talán a punk miatt. De aztán nem lett se Anglia, helyette valami irtó lepukkant amerikai környék, ami meg nem tartozik a kedvenc helyszíneim közé, se móka-kacagás, hanem csak az előbb említett kemény aggodalom, hogy mi tud ebből az egészből kisülni. Gyanítottam, hogy nem lesz a kedvemre. Végül egészen meg tudtam barátkozni a végével, ez azért jó pont, meg az is, hogy a szerelmi történet tényleg nagyon helyes volt, Park egy irtó cuki főhős, Eleanor meg olyan, amilyen, nem igazán tehet róla szegény. Nosztalgia-faktor sem volt sajnos nagyon benne, mert a nyolcvanas évek Magyarországa, ahol én kamasz voltam, azért nagyon más volt, egyedül a walkman volt ismerős. Én rátenném a 16 karikát mindenképpen, ezer apró és nagyobb dolog miatt, és valahogy jobban hangsúlyoznám a fülszövegben is, hogy miről is van itten szó. És akkor korrekt a dolog, bár én valószínű nem olvastam volna el, ami meg egyelőre nem tudom még eldönteni, hogy jó lett volna vagy sem. Mert azért az írás minőségi a maga nemében, és Park azt hiszem örökké emlékezetemben marad. Szóval akkor talán mégis jó, hogy elolvastam, mert ahogy a férjem is mondja, nem dughatom örökké a homokba a fejem. De hosszú távon azért elég nekem a sanyarúságból egy-egy szív - és torokszorító régi pöttyös. (Utálom egyébként, hogy rendszerint ide lyukadok ki, de valahogy újra és újra erre kell rádöbbennem.) Egyébként most, hogy képeket kerestem, látom, hogy mennyire felkapott ez a történet, egész kultusz van körülötte, úgyhogy lehet, hogy csak én nem láttam meg benne a nyilvánvalót. Film is lesz belőle majd egyszer csak, de egyelőre túl sok konkrétum nem tudható.

2014-es Scolar kiadás, a városi könyvtárból kölcsönözve. Strapabíró puha borító, a címlapkép és a kötet egésze meg kifejezetten ízléses.

Kakukkfű

- Megcsináltuk a fűszerkertet: menta, citromfű, petrezselyem, bazsalikom, metélő hagyma és kakukkfű került bele. 

- Kimentünk a Győrkőc megnyitójára: fagyiztunk, kóvályogtunk, aztán találtunk egy szuper helyet a parton, és onnan néztük a tűzijátékot. 

- Itt voltak tesómék, jól elvoltunk: ettünk, ittunk, grilleztünk, teraszon ücsörögtünk, olvastunk, filmet néztünk, Emmával játszottunk, olasz étteremben voltunk, vásároltunk. Kajailag  a legnagyobb sikert az új fejlesztés, csilis bab túrós csuszával aratta.

- Jamie Oliver magazin: először vettem, de nekem nagyon bejött, szép és inspiráló.

- Rászoktam a hajnali sétákra, igazán kellemesen indul így a nap, utána meg reggeli és még egy kis napindító olvasás a teraszon.

- Részemről imádom a forróságot, de azért ez már nekem is kicsit sok volt, így jólesett a zivatar és az enyhülés.

- Heti lazítós zene: jó lenne valami vízparton, kényelmes kanapékon fetrengve és koktélt iszogatva hallgatni.