Nem ezt vártam Eleanor és Park történetétől, amit végül kaptam. Valahogy nem voltam elég figyelmes, és csak  a kedves meg bájos szavakra figyeltem fel az értékelésekben, és a fülszövegben is az valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy "két rossz csillagzat alatt született fiatal története". Mondjuk Park önmagában szerintem nem született rossz csillagzat alatt, de persze ő is szív aztán Eleanorral együtt, aki meg igen. Szerintem egyáltalán nem spoiler, ha elárulom, mivel elég hamar kiderül magából a regényből is, hogy itt bizony elég keményen családon belüli erőszakról lesz szó, ami nem tartozik a kedvenc témáim közé. Össze is volt szorulva a gyomrom rendesen szinte végig, pedig előtte azt gondoltam, hogy majd jókat mosolygok itt egy aranyos tini szerelmen. Még az is felötlött bennem, hogy talán lesz benne valami Adrian Mole-os, mert valamiért azt gondoltam, Angliában játszódik. Talán a punk miatt. De aztán nem lett se Anglia, helyette valami irtó lepukkant amerikai környék, ami meg nem tartozik a kedvenc helyszíneim közé, se móka-kacagás, hanem csak az előbb említett kemény aggodalom, hogy mi tud ebből az egészből kisülni. Gyanítottam, hogy nem lesz a kedvemre. Végül egészen meg tudtam barátkozni a végével, ez azért jó pont, meg az is, hogy a szerelmi történet tényleg nagyon helyes volt, Park egy irtó cuki főhős, Eleanor meg olyan, amilyen, nem igazán tehet róla szegény. Nosztalgia-faktor sem volt sajnos nagyon benne, mert a nyolcvanas évek Magyarországa, ahol én kamasz voltam, azért nagyon más volt, egyedül a walkman volt ismerős. Én rátenném a 16 karikát mindenképpen, ezer apró és nagyobb dolog miatt, és valahogy jobban hangsúlyoznám a fülszövegben is, hogy miről is van itten szó. És akkor korrekt a dolog, bár én valószínű nem olvastam volna el, ami meg egyelőre nem tudom még eldönteni, hogy jó lett volna vagy sem. Mert azért az írás minőségi a maga nemében, és Park azt hiszem örökké emlékezetemben marad. Szóval akkor talán mégis jó, hogy elolvastam, mert ahogy a férjem is mondja, nem dughatom örökké a homokba a fejem. De hosszú távon azért elég nekem a sanyarúságból egy-egy szív - és torokszorító régi pöttyös. (Utálom egyébként, hogy rendszerint ide lyukadok ki, de valahogy újra és újra erre kell rádöbbennem.) Egyébként most, hogy képeket kerestem, látom, hogy mennyire felkapott ez a történet, egész kultusz van körülötte, úgyhogy lehet, hogy csak én nem láttam meg benne a nyilvánvalót. Film is lesz belőle majd egyszer csak, de egyelőre túl sok konkrétum nem tudható.

2014-es Scolar kiadás, a városi könyvtárból kölcsönözve. Strapabíró puha borító, a címlapkép és a kötet egésze meg kifejezetten ízléses.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.