Julia Barett műve a múltkor olyan mértékű csalódást okozott, hogy úgy éreztem, nem szeretnék több folytatást olvasni, és első mérgemben elhatároztam, hogy Joan Aiken regényét olvasatlanul viszem vissza a könyvtárba. Már olvastam egy regényt az ő tollából, és a Mainsfieldi kastély folytatását meglehetősen kellemesnek találtam, ezért kis regenerálódás után úgy döntöttem, kapnak még egy esélyt az Austen-folytatások, hátha kiderül, hogy Julia Barett-tal ellentétben Aiken megint el tud szórakoztatni. Bár nem várt módon, de tényleg így történt. Előző tapasztalatom alapján csendesen hömpölygő sztorit vártam, ám a regény bővelkedett fordulatokban és kalandokban, már-már túlzottan is. Fájlaltam, hogy itt is elsikkadt a szerelmi szál, semmi kielégítőt nem kapott az ember ezen a téren, habár sok mindent ki lehetett volna hozni a történetből szerintem. Viszont nagyon éltek a figurák, érdekes szereplők tűntek fel egyre meghökkentőbb szituációkban, Austennál szerintem sokkal vadromantikusabb helyzetekben, de ez nem volt baj, nekem így is könnyed kikapcsolódást nyújtott a kötet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.