img_4482_1.JPG

Múlt héten érkezett ez a két könyv a háztartásba, egyiküket már el is olvastam.

Annyira szomjazom mostanában a jó krimire, valahogy talán ez a műfaj tudja kisimítani a járvány borzolta idegrendszeremet a legjobban, hogy a Pavesire rögtön rávetettem magam, ahogy megjött. A londoni matematikus-informatikus szerzőnek ez az első kötete, de remélem lesz még sok, mert nagyon bejött nekem a stílusa. Agatha Christie-re hajazó békebeli, hangulatos helyszínek, furmányos bűnügyek, nem rohanós a történetszövés, de mégis annyira tudja tartani a feszültséget, hogy az valami zseniális. Ezek novellák egyébként nagyrészt, ami nem a műfajom általában, de most nagyon jólesett, és ezt megfejeli még egy szövevényes kerettörténettel. Remek szórakozás volt.

Gill Hornbyt már ismerem, eddig mindegyik könyve nagyon tetszett, tehát sejtem, hogy nála is szép pillanatok várnak, pont ezért fontolgatom, hogy félreteszem a nyaralásra, de majd meglátjuk, milyen lesz a hangulatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr8716559328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása