2013.11.06. 14:44
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Adott egy számomra meglehetősen csajos borító, meg ez a cím a női névvel, úgyhogy eleinte nem is gondoltam rá, hogy elolvasom a könyvet. Aztán Kata megvette, olvasta, és tetszett neki, úgyhogy amikor felajánlotta, hogy kölcsönadja, csak feltámadt bennem is a kíváncsiság. Persze aztán a fülszöveget olvasva már sejtettem, hogy ez nekem való lesz, de hogy ennyire... Ki gondolta volna? Mert kijelenthetem, hogy régen olvastam ennyire tökéletes könyvet, bele se tudok kötni semmibe. Iszonyatosan jó a stílusa, pazar a szerkezete, a mindenféle szövegek egyvelegével, a különböző nézőpontokból bemutatott hol hangosan röhögős, hol könnyeket törölgetős történettel. Imádom a különleges embereket, és Bernadette meg a családja ilyenek, ilyen az életük is, a kalandjaik. Persze ez olykor óhatatlanul összeütközésbe kerül a társadalmilag elfogadott viselkedési normákkal. És hogy mi sül ki ebből? Erről szól ez a szívbemarkolóan igaz szatíra. És a hab a tortán, amiért még inkább úgy éreztem, hogy nekem szól ez a regény (az anya-lánya kapcsolaton kívül, mert az is nagyon megérintett), az a házépítés motívuma, aminél nincs most aktuálisabb nálam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
