Joan Aiken regénye (előző olvasmányom) egyes fordulataival már-már wodehouse-i kalamajkákat idézett, így kedvet kaptam egy kis üdítő nyári szórakozáshoz, és lelkesen vettem kezembe az éjjeliszekrényemen várakozó kötetet. Nem kellett csalódnom, a szerző hozta a formáját: imádom körülményes, rendkívül szellemes mondatait, és ahogy a történet különböző nem várt fordulatokon keresztül eljut a végkifejletig, ahol mindig garantált a boldog befejezés. Most visszanézve több mint egy éve olvastam egyik kedvenc írómtól, úgyhogy ideje volt már egy ilyen élménynek. Csak ismételni tudom magamat, és most is azt vallom, mint egy éve, hogy Wodehouse-t igazán nyáron jó olvasni, hiszen a könyveiben is mindig nyár van, jó idő, illatozó kertek, hűs folyók, és lazsáló arisztokraták, gondjaikkal, bosszúságaikkal olyan távol a mi világunktól, hogy igazán kikapcsolódhatunk, ahogy mulatságos csetlés-botlásukat figyeljük. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.