blog_300.jpg

- Szombat este Gasztrofesztivál Zamárdiban: bármennyire is megszerettem Földvárt az utóbbi időben, azért még mindig imádom azt a partot, azt a strandot, azt a kilátást. Jó volt újra ott lenni, és jó kajákat kóstolni, szekszárdi rozét inni. És persze a kánikulai estéknek sincs párja, ahogy már többször kifejtettem.

- És utolsó nap, amikor már búcsúztunk, volt a legklasszabb a víz, tiszta és selymesen simogató, egész nap ellettem volna benne.

- Érdemeim elismerése mellett ajándékot kaptam az egyik kedves tanítványomtól: ezt a szépséges tálat megrakva minden földi jóval.

- Lett egy új tanítványom is, szomszéd kislány, meg hívtak is, hogy jönne valaki ősztől, az ilyeneknek mindig örülök, mert van még időm, amit szívesen töltök azzal, amit szeretek, és még pénzt is keresek vele.

- Hazaúton a Balatonról zuhogott az eső, és bár marha ijesztő volt az egész, a villámok lenyűgöztek. A tegnapi vihar meg még félelmetes sem volt, így bentről, hanem csak élvezetes, úgy látszik van valami viharperverzióm, vagy mi. 

- Vettünk Katinkának gyönyörű füzeteket. De jó lett volna, ha ilyenek vannak az én időmben is! 

- Végre teljesen jól működik a kertben a csobogó: megszenvedtünk vele, de most tökéletes, és irtó kellemes hallgatni és nézni a teraszon ülve.

- Rettentő alacsony a vérnyomásom, ami kellemetlen néha, de ennek köszönhetően büntetlenül önthetem magamba a kávét, és egyre több fajta kapszulát próbálok ki, sok jéggel és kevés tejjel

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr1012728262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása