meseanyu 2016.02.19. 12:28

Heti jóságok 44.

 

blog_268.jpg
- Szombaton kipróbáltuk végre a Paraparkban az egyik szabadulójátékot (113-as garzon), amit én már régóta szerettem volna. Nem teljesen ilyesmire számítottam, de nagyon élveztem, jó kis program volt. Után megfejeltük még a délutánt egy kávézással a Frei-ben.

- Vasárnap templom után a Pipacsban ebédeltünk. Meg tudnám ezt szokni, lehetne minden vasárnap ez a kombó (éttermileg felváltva a Viatorral és a La Marédával).

- Vettünk új laptopot, egy ilyen kis édest. Elsőre mondjuk volt egy kis pánikhangulat, amikor kiderült, hogy angol billentyűzete van. Mondjuk ez egy rossz pont a Mediamarktnak, mert erre fel kellett volna hívni a figyelmet, ugyanakkor meg nem baj, hogy nem tették, mert lehet, hogy akkor nem vesszük meg, és nem jövök rá, hogy tulajdonképpen tudok félvakon gépelni, és simán jönnek az ujjaim alá a megszokott billentyűk. 

- Stahl Judit receptje alapján megtaláltam a módszert a csicseriborsó tökéletes felhasználására. Kicsit megvariáltam a salátát, és anyira jól sikerült, hogy biztos bevenném a Szabványosított Étkezési Rendszerünkbe, ha lenne ilyenünk.

- Új testápoló: nagyon jól hidratál és mennyei az illata.

- A heti zene ez a tavaszváró kis szösszenet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr38403504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása