Valószínűleg soha a büdös életben fel nem figyelek erre a könyvre, ha nem kerekedik pillanatok alatt akkora kultusz körülötte, hogy csak kapkodtam a fejemet. A marginálisan előforduló negatív vélemények valahogy elkerülték a figyelmemet, úgyhogy nagy lelkesedéssel hoztam haza a könyvtárból, mondván, ez a könyv annyira tetszett teljesen különböző embereknek is, hogy nekem is biztos isteni élményben lesz részem. Főleg, hogy Tibor előbb olvasta, mint én, és lelkendezett, hogy régen nem olvasott ilyen jót, még Ovénél is jobb. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ő azért azt egy kicsit finnyázta, nem viseltetett olyan feltétel nélküli rajongással iránta, mint én. 

Hát sajnos nem lett olyan jó, mint Ove, sőt a közelébe se ért, bár voltak arra utaló jelek, hogy lehetett volna ebből valami egészen különleges, és néha pillanatokra meg is értettem a nagy hisztériát, de sajnos mindent összevetve a végére nekem csak közepes maradt.  A szituációt meg a könyvet a félbehagyástól nekem egyértelműen a főszereplő személye mentette meg. Mark Watney annyira szimpatikus figura, hogy valószínűleg bármilyen történetet elvinne a hátán. Olyan humorral, optimizmussal, találékonysággal és kitartással áll ahhoz a nem egyszerű problémához, hogy ott maradt a Marson, mintha csak az utolsó buszt késte volna le az éjszakában. Először még a technikai leírások is pont ezért tetszettek, hogy hú de ügyes, okos ez a Mark, ő aztán nem adja fel, akkor sem, amikor a legtöbben már csak lefeküdnének a sarokba, és várnák a halált. Egyébként valamennyire természetesen életszerűtlen, hogy ő mindent túlél, mindig van új ötlete, sosem hamvad el a lelkesedése, de ez nem lenne baj, mert néha szeretem az ilyen heroikus történeteket, valahogy inspirálnak, erőt adnak. Ezzel a regénnyel is az volt a bajom csak, hogy egy idő után számomra marha unalmassá és olykor követhetetlenné váltak a tudományos részletek, jobb lett volna egy kicsit több lelkizés, Mark elfilózhatott volna az élet dolgairól a maga kis vicces stílusában, na azt imádtam volna. Így csak maradtak a tényleg elég jó poénok, amelyek azért nem voltak annyira gyakoriak, hogy ellensúlyozzák a fizikai-kémiai-botanikai fejtegetések szárazságát.

Persze egy ilyen hallatlanul népszerű könyvet meg is kell filmesíteni. Először nem tudtam elképzelni Matt Damont Mark szerepében, mert a múltkor valamelyik filmjében úgy nézett ki, mint valami hentessegéd, de most, hogy láttam a trailert, egészen megbarátkoztam vele, és várom már, hogy vásznon is láthassam ezt a történetet. Ha az amerikai filmek stílusára gondolok, talán úgy jobban el is jut a szívemhez.

2014-es kiadás a Fumaxtól, a városi könyvtárból kölcsönözve. A borító és a könyv egész kivitelezése tetszik, ízléses, igényes, tartós, jól forgatható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.