Mivel teljesen rácuppantam erre a számomra Franzen által fémjelzett középosztálybeli amerikaiak életét bemutató vonulatra, nagy örömmel vettem kézbe Claire Messud New Yorkban játszódó kötetét, amely ráadásul harmincas éveik elején járó értelmiségi fiatalok életét mutatja be, szóval minden szempontból figyelemfelkeltő volt. Viszonylag jól olvasható volt a könyv, mert Messud jól ír, gördülékeny, csak sajnos nincs meg a stílusában a franzeni kanyargós, mégis rendkívül könnyed és szellemes körmondatok varázsa. A történetszövés sem volt annyira kidolgozott, kiforrott, valahogy olyan súlytalan maradt végig az egész, bármennyire is próbáltam, nem tudtam együtt élni, lélegezni a szereplőkkel. A közepén majdnem félbe is hagytam, de aztán vettem egy nagy lendületet, mert azért összességében mégis izgatott, hogy mi sül ki ebből az egészből, főleg amikor egyre közelgett szeptember 11-e. De aztán nem lett semmi igazán különös a végén sem, semmi katartikus, semmi igazán érdekes, ami feledhetetlenné tette volna az egész történetet. Egy jól megírt átlagregény volt, néha fel-felcsillanó extrákkal, viszont egész jó filmet lehetne belőle forgatni, én legalábbis sokszor láttam magam előtt a szereplőket (például Marina apjának szerepében egyértelműen Bill Nighy volt a fejemben), vagy a helyszíneket (Danielle lakását, vagy Marináék hétvégi házát).

2013-as Magvető kiadás, a városi könyvtárból kölcsönözve. a borító nem rossz, a grafika kifejezetten tetszik, de a színvilága már nem annyira. Viszont ami nagyon bosszantó, hogy tele van a könyv helyesírási, szerkesztési hibákkal, pedig a fordítás önmagában nem rossz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.