Kicsit lassú a felfogásom, mert csak akkor esett le, hogy Emmuska, azaz Orczy Emma bárónő, A Vörös Pimpernel írónője a főszereplő, amikor Bideskuthy negyedszerre mondta el úgy a nyolcvanadik oldal tájékán, hogy: "Emmuska, magának olyan jó a fantáziája, írnia kéne!" Az egy-két helytálló életrajzi adattól eltekintve minden alapot nélkülöző történet olyan szimpatikusnak írja meg Emmuskát (na, meg a férjét, Montagu Barstow-t, na őt egyszerűen imádtam), hogy muszáj lesz megismerkednem kicsit közelebbről a munkásságával. Mostanában sokszor nem voltam vevő a kosztümös kalandregényekre, de a Győrei-Schlachtovszky szerzőpáros olyan bravúros stílussal, változatosan, furfangosan, kedélyesen és mulattatón írták meg ezt a rendhagyó történelmi tablót, hogy menten rehabilitálnom kellett a műfajt, elsőnek jöhet is mindjárt A Vörös Pimpernel. Az Emmuskát egyébként katacitától kaptam a győri molykarácsony keretein belül, és mondhatom nagyon jó választás volt. A könyv küllemében is szemet gyönyörködtető, védőborítós keménykötés, beépített könyvjelzővel (mondja már meg valaki, hogyan hívják ezt hivatalosan, mert sose tudom), halvány színekkel, békebeli stílust idéző rajzokkal, szóval igazi dísze a könyvespolcnak. Azokat a könyveket meg külön szeretem, amelyeket a férjemnek is jó szívvel ajánlhatok, mert könnyed, de mégsem csajos. Ráadásul másik családi vonatkozása miatt is kedves nekem a könyv, ugyanis a tesóm kisbabája is az Emma névre hallgat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.