Azt kell mondanom, Leiner Laura lényegesen elviselhetőbb egy kötetben, mint egy rétestésztaként elnyújtott sorozatban. Bár a terjengősségről, szájbarágós stílusról még mindig nem szokott le, de azért ebbe az oldalszámba lényegesen kevesebb ismétlés meg felesleges magyarázat fér bele, mint a Szent Johanna Gimi köteteibe. Ami pedig jelentős pluszt ad a műnek, az a helyszínválasztás. Laura kitűnően hozza azt a sajátos hangulatot, ami az ilyen szabadtéri fesztiválokra jellemző, egészen nosztalgikus hangulatba keveredtem tőle. Abszolút pozitívan állítja be az ilyen rendezvényeket, ami nagyon szimpatikus, és talán meggyőzi az ódzkodó szülőket is, hogy nyugodtan elengedhetik a gyerekeiket ezekre a helyekre, hiszen minden kényelmetlensége mellett egy fesztivál nem más, mint egy össznépi vígság, egy hét napos nemzetközi lakodalom. A történet nem volt egy nagy durranás, bár először azt hittem, Laura rehabilitálja Arnoldot, és ír egy modern Büszkeség és balítéletet, és ez, bár sosem voltam Arnold rajongója, nekem jobban tetszett volna. Persze azt is elismerem, hogy a dolgok végső alakulásában meg azért volt egy kis meglepetésfaktor, ami azért szintén nem hátránya a meseszövésnek. A főhős mindenesetre sokkal kevésbé volt idegesítő, mint Renáta, a többiek meg hasonló karaktereket hoztak, mint akiket a Szent Johannában már megszokhattunk. Szóval szórakoztató volt, poénos, nem nyálasan, de azért romantikus, és gondolom a célközönségre gyakorolt hatásában ez még inkább igaz, úgyhogy azt hiszem, Leiner Laura nem véletlenül a magyar tiniregények koronázatlan királynője. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.