Hú, jól elment a december bejegyzések nélkül! Úgy tűnhet, hogy nem is nagyon olvastam, pedig de, csak ide is kaptam meg oda is, úgyhogy van egy-két félig olvasott, amelyek remélem idén még befejeződnek. Ezzel a Kostovával meg úgy jártam, hogy vastag is volt, meg ijesztgetős is (este már nem szívesen mentem le a pincébe), úgyhogy először abbahagytam úgy 100 oldal után, mondván nekem most így karácsony előtt nincs erre szükségem. De aztán annyi impulzus ért a kedves ismerősök felől, hogy úgy döntöttem mégis folytatom, hátha olyan jó, mint mondják, és akkor sajnálnám később, ha valami ilyesmiről lemaradtam.Egy hetem volt, mert vissza is kellett vinni a könyvtárba, úgyhogy két karácsonyi bevásárlás között, amíg a már szabin lévő férjem a csihi-puhi filmeket nézte szakmányban, én ezt olvastam lelkiismeretesen. Nem volt egyébként olyan vészes a vámpíros része, ez egy nagyon lightos kis rémregény, a Kostova-féle hangulatteremtést pedig, mint már a Hattyútolvajokban is, most is imádtam. Izgalom meg rejtély, ami meg onnan hiányzott, itt most volt bőven, még akkor is, ha néha azért számomra egy kicsit túl sok volt a történészkedés (mondjuk nem mondhatom, hogy Kostova zsákbamacskát árult, ha csak a címet nézzük, hehe). Az nekünk, magyaroknak meg különösen kedves lehet ebben a könyvben, hogy szeretett fővárosunk is nagy szerepet kap a Drakula utáni hajszában, és Kostova nagy rajongással ír az épületeinkről, ételeinkről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.