A Hattyútolvajok először is egy jó hosszú könyv, de nem emiatt olvastam majdnem két hétig, ez inkább a személyes helyzetemnek tudható be, hogy egyszerűen nem tudok koncentrálni az olvasásra, mert eladtuk a lakást, albérletbe költöztünk, közben meg tervezés alatt a ház, és jó lenne minél előbb beköltözni, legszívesebben ma elaludnék, és reggel már a szép új házban ébrednék. Meg különben is itt az ősz, ami nem tartozik a legkedvesebb évszakaim közé, ilyenkor mindig kicsit lehangoltabb vagyok, de ezért is esett jól, hogy a Hattyútolvajok nagyrészt tavasszal meg nyáron játszódott, csodás természeti kulisszák között. Szóval mindig elkalandoztak a gondolataim, pedig Kostova nagyon olvasmányosan, mégis roppant szépen, igényesen ír, nekem nagyon tetszett a történet is, bár kicsit több rejtélyt és izgalmat el tudtam volna viselni. A legnagyobb erőssége a szerzőnek a hangulatteremtés, olyan szépen tud írni öltözködésről, házakról, kertekről, ételről, ezekkel a mindennapi életet líraian megjelenítő részekkel vett le leginkább a lábamról. Emellett nagyon szimpatikus volt a főszereplő pszichiáter, és a többiek is mind-mind érdekes és vonzó személyiségek voltak, még akkor is, ha mindenkiben volt valami kis elhajlás, anomália, a hétköznapitól eltérő gondolkodás vagy életvitel. De hát ez a szép a regényekben, nem unalmas, hétköznapi emberekről, hanem vibráló egyéniségekről szeretünk olvasni. Kostova biztos jön még az én utcámba, különösen, mert sokak szerint a másik regénye még jobb is. Kár, hogy ezidáig csak két könyvet írt, igazán kirukkolhatna valamivel, lassan ideje lesz, ha az első kettő közt eltelt időt nézzük. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.