Régen olvastam már gasztrokönyvet, mert az utóbbi időben már untattak, ezt valahogy mégis leemeltem a polcról a könyvtárban, mert viszont zsidós is, az meg mindig jöhet. Könnyen olvasható, érdekes könyv volt, bár sokat rontott az élvezeten az a nem tudom honnan vett elképzelés, hogy a szerző ahol tudta, következetese elhagyta a névelőket. Ettől nem lett irodalmibb a szöveg (pedig gondolom ez volt a cél), hanem eleinte rettenetesen idegesítő, de lassan azért hozzászoktam és kitartottam, mert egyébként meg hangulatos volt, kellemes kis családtörténet (néha azért elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda, szóval ezen a téren is lehetett volna finomítani egy jobb szerkesztéssel), és főként önvallomás. Azon merengek, hogy vajon tényleg mennyi benne az önéletrajzi elem, és mennyi a kitaláció, mert Rubin Eszter tényleg tervező, és valóban lelkes hobbiszakács, és úgy is néz ki, ahogy a könyvben lefesti magát. De egyébként meg mindegy is, mert a lényeg, hogy az ember elhiszi, hogy őszinte ez a kitárulkozás, és érdekli ennek a nem mindennapi nőnek a története.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.