Evelyn Waugh-tól még nagyon régen olvastam A megboldogultat, a Vidám Könyvek sorozatban, és azt hiszem akkor nem tett rám különösebb hatást, talán nem is annyira értettem kamaszként a szatírát, mindenesetre amolyan másodrangú szerzőként könyveltem el Waugh-ot, aki azért nem közelíti meg Wodehouse vagy Durell szórakoztatási színvonalát. 

Ebben a könyvben Waugh nem nevettetőként jelenik meg, habár van benne jócskán fanyar humor és finom irónia, nem is romantikus szerzőként, ahogy a Lazi borítója és a regény történetével kevés hasonlóságot mutató fülszövege sugallja, hanem inkább lélekbúvárként meg vallásfilozófusként. Mert a lényeg nem a viszonylag gyenge szerelmi szál, hanem a barátság, a család, a vallás témakörébe tartozó erkölcsi, érzelmi problémák.  Azért nem kell megijedni, nem valami száraz dolog ez, Waugh ugyanis nagyon olvasmányosan, hangulatosan ír, és teszi mindezt az angol arisztokrácia életének elbűvölő kulisszái között, ezért olyan volt nekem egy kicsit ez a regény, mint egy intellektuális Felszáll a köd. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.