Amit a leginkább vártam és ezért a leginkább hiányoltam a regényből, az a mágia. Mert ha egy regényt a Száz év magányhoz hasonlítanak, ott azért csodás dolgoknak kellene történniük, Venezia könyvében pedig ennek nyomát sem találtam. Jól megírt történet, nem mondom, családregénynek is megállja a helyét (bár én néha a családfa ellenére is nehezen igazodtam ki a szereplők között), izgalmas, fordulatos, de nekem mégis hiányzott belőle az az igazi bizsergés, a valószerűtlenül mesés elemek, amit egy ilyen jellegű műben úgy szeretek.

Tanulság persze, hogy az ember jobb, ha nem olvas fülszöveget, ettől függetlenül nem érzem elvesztegetett időnek, amit Venezia könyvére szántam, mert könnyen olvasható, jó kis könyv volt, csak valahogy olyan érzés volt olvasni, mint amikor a cukrászdában Sacher tortát rendelek és nem kapok hozzá tejszínhabot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.