Ez a kötet még hiányzott a gyűjteményemből, úgyhogy megragadtam az alkalmat, és beszereztem az Európa Maratonon az Alexandránál féláron, és azonmód el is kezdtem olvasni. Az első darab után azonban félretettem, mert valahogy nem jött az a kellemes, jó érzés, ami általában jellemzi nálam Agatha Christie műveinek olvasását. Ez betudható talán annak, hogy egy színdarab mégis csak a legjobban a színpadon érvényesül, és az is igaz, hogy az első színművet, Az egérfogót, olvastam már regény formában, és elég jól emlékeztem bizonyos részletekre, a végén még a tettes is beugrott.

A második, A vád tanúja sem tetszett túlzottan, nekem igazából a harmadiknál, az Ítélet címűnél jött meg az Agatha Christie-érzésem. A darab, mivel nem krimi, hanem lélektani dráma, a Westmacottokat idézte. Mostanában napirenden vannak nálam ezek a könyvek, így szívesen fogadtam újra ezt a hangulatot, és érdeklődéssel vártam a végkifejletet.

A negyedik, a Pókháló szintén megfordult már nálam regény formájában, és bár itt is sok mindenre emlékeztem, magával ragadott a krimivígjáték derűje, így végső soron meglehetősen elégedetten raktam le a kötetet. Jó lenne látni bármelyik darabot színpadon is, azt gondolom, hogy sok nézőt vonzana az a színház, amelyik egy Agatha Christie színművet a műsorára tűz.

Ja, és még egy külön plusz pont a kötetnek és az Európának: a könyvhöz jár egy helyes könyvjelző az Édes Halál nevezetű sütemény receptjével. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.