Tartottam egy kicsit ettől a Le Carrétól, mert úgy maradt rajtam, mint szamáron a fül, és különben is milyen név már ez, ilyen névvel ócska ponyvát szokás írni. Hát nagyon tévedtem, mert Le Carré olyan messze áll az igénytelenségtől, és a jó nép ízlésének gátlástalan kiszolgálásától,  mint Jane Austen Fejős Évától. 

Most, hogy jobban utánanéztem, elég szégyen, hogy nem tudtam kivel van dolgom, mert ha csak a könyveiből készült filmeket nézzük (Oroszország ház, A panamai szabó, Az elszánt diplomata), sejtenem kellett volna valamit. Így utólag tényleg nem érzem túlzásnak a fülszöveg állítását, miszerint  a Karla-trilógia (amelynek jelen könyv a harmadik része, miért is ne, ebből most már lassan sportot űzök) "a kortárs angol irodalom egyik ékköve". Le Carré ugyanis úgy ír, hogy szerintem kényes ízlésű irodalmárok sem találhatnak benne hibát. 

Mivel a krimiket szeretem, ezért ez a kémes-nyomozós-rakjuk össze a kirakót téma is bejött nekem, de persze nem szabad mindenféle csihipuhira meg felfokozott tempóra számítani, nekem pont az a finom melankólia, az az arisztokratikus búvalbéleltség tetszett, ami az egész könyvet átszövi. A történet lassan hömpölyög a végkifejlet felé, de mégsem unalmas egy pillanatig sem, igazi mestermunka.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.