Nem csalódtam, a folytatás is kitűnő szórakozás volt, Wilt egyszerűen megunhatatlan. Gyorsan olvasható, lebilincselő olvasmány volt ez is, igazi szórakoztató irodalom, bár továbbra sem igazán értem, hogy mit tudok ennyit röhögni a trágárságokon és gyomorforgató részeken, de lassan kezdek rájönni, hogy ez Sharpe stílusa, a kitűnő jellemrajzokkal, halhatatlan figurákkal együtt. A kisember vesszőfutása egy egyáltalán nem hétköznapi szituációban, ahogy Wilt és felesége állnak a problémákhoz, hát az felülmúlhatatlanul mulatságos. Közben filozófiai eszmefuttatásokat olvashatunk, rendőrök, szomszédok megjegyzésein kacagunk, és akármennyire nem annak tűnik, kiderül, hogy igazi intelektuális humorral állunk szemben, és a végén ráadásul minden a helyére kerül, az én értékrendem szerint legalábbis. A szerző becsületesen elvarrja a szálakat, és Wilt élete megy tovább a megszokott kispolgári kerékvágásban, az olvasó pedig már várja az újabb részt, amikor ez a nyugalom valami váratlan esemény folytán újra fenekestül felfordul.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.