Mint már írtam, felborítottam a sorrendet, és a Dafkét olvastam először, és most két hónap múltán került sorra az Ajvé, Lugosi első regénye. Ez annyiban érdekes, hogy ha először olvasom ezt, talán máshogy láttam volna a Dafkét, mert most valahogy néha úgy tűnt, hogy a Dafkéból ismerős helyzetek, figurák köszönnek vissza, pedig ugye fordítva. Ami ott tetszett, és a babaproject mellett valamennyire mellékszálnak tűnt, na az itt a fősodor: egy zsidó család élete minden nyűgjével bajával, múltjával és jelenével, a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején. Azt a kort is szeretem, jól lehet róla írni (már aki tud írni, és továbbra is fenntartom, hogy Lugosi határozottan tud), és habár a hetvenes évek derekán születtem, azért nekem is vannak élénk emlékeim a gulyáskommunizmusról, így Lugosi könyve akár egyfajta nosztalgiának is beillik. A főszereplő rettentően szimpatikus figura, minden csetlésével, botlásával, vívódásával egyetemben, Dodó meg egy drága ember, ő volt a kedvencem. Megható, megkapó történet, igazi kis gyöngyszem ez a kötet, és Lugosi stílusa engem határozottan Szabó Magdára emlékeztet, ő tud írni így a családról, múltról, nála vannak ilyen igazán élő, hús-vér figurák.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.