Két éves lehetett a lányom, amikor egy kedves ismerősünktől ajándékba kapta a Boribon és a hét lufi című Marék Veronika könyvet. Boribon neve sok szülőnek ismerősen csenghet, hiszen a mi időkben is számos történetet lehetett olvasni az aranyos kis játékmackóról és pajtásáról, Anni-Panniról. A Pagony adta ki újra a régi köteteket, aztán évről évre teljesen új, friss történetekkel is meglepte a rajongókat. Mert szerintem Boribonnak rajongói vannak. Én legalábbis azt tapasztaltam a környezetemben, hogy aki egyet elolvasott, annak aztán kellett az összes többi is. Így történhetett, hogy amikor egy-egy újabb kötet megjelenéséről értesültem, futottam a könyvesboltba, és egyszerre három-négy példányt is megvettem, hogy jusson az összes ismerős gyereknek is. A Boribon könyvek nyugodtan ajánlhatók a legkisebbeknek, pár soros szövegek az egyik oldalon, színpompás rajzok a másikon (szintén a szerző művei), könnyen érthető, egyszerű történetek. Most már az unokahúgomnak veszem, nem a gyerekemnek, és remélem az unokáimnak is megmaradnak majd ezek a csuda aranyos, csuda színes könyvecskék. A legújabb kötet méltó az elődökhöz, helyes, mókás történet, a picik megtudhatják belőle, milyen a húsvét, a tojásfestés, a locsolás.

Az ovis történetekkel tele a padlás, nyilván, mert megvan a célközönségük és jól eladhatók, de sajnos emiatt sok közöttük a kimondottan gagyi, vagy éppen semmitmondó is. Nos, Weyer Szilvia Artúr tizenkétszer című kötete szerencsére nem ebbe a kategóriába tartozik, nem is értem, hogy lehet, hogy még ilyen kevesen olvasták a Moly adatai szerint. Pedig roppant cuki, remek, intelligens, vicces ovis történetek ezek, főleg a mindennapokról, és csak egy picit a számokról, mint ahogy egyébként a fülszöveg sejtetni engedi. Az a része csak a körítés, egy pici plusz, a kötet inkább lírai mint matematikai. A rajzok is kedvesek, színesek, eredetiek.

Michael Schober könyve, a Bárcsak lennék vagány bárány arról szól, hogy minden állatnak van valami titkos vágya, ami általában egyébként homlokegyenest ellenkezik az illető lényegi alaptulajdonságaival, a bárány pl. bátrabb, vagányabb szeretne lenni, mint ahogy ezt a kötet címéből is megtudjuk. Tényleg nagyon aranyosak a  képek (a szerző maga illusztrálta a könyvet) és versek is jópofák, tetszik az interaktivitása is, de azon azért egy kicsit elgondolkodtam, hogy jó-e egy könyvet arra a témára építeni, hogy mindenki más akar lenni, mint aki, ami. Nem inkább el kéne fogadnunk magunkat? Ha viszont ezen a problémán túl tudunk lendülni, akkor egy kellemes, esztétikus könyvecske, akár  a legkisebbeknek is ajánlható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.