Azzal szemben, hogy milyen sok gyerekkönyvet olvasok magyar szerzőktől, és szeretem is őket nagyon, abszolút világszínvonalúnak látva sok kötetet, valahogy a hazai kortárs irodalom felnőtteknek szóló szegmenséhez ritkán van bizalmam. Nem baj ez nekem, együtt tudok élni ezzel, nem is áll szándékomban ezen változtatni csak azért, hogy jobb legyen a statisztikám, de azért valamilyen szinten elgondolkodtam, hogy miért lehet ez így. Persze igazán nem találtam rá választ sajnos. Évek hosszú sorának rossz tapasztalatai mondatják velem, hogy valamiért nehéz találnom ezen a piacon olyan könyveket, amelyek igazán hozzám tudnak szólni, és ezért halogattam  a Szívlekvárt is, hogy ne érjen újabb csalódás. Még annál is tovább vártam, mint gondoltam, mert most nézem, hogy több, mint három éve olvastam az első Kőrösimet, és hiába voltam akkor oly lelkes, mégsem olvastam tőle azóta sem semmit. Bár az is igaz, hogy egyszer kihoztam a könyvtárból a Magyarkát, de azzal a lendülettel vittem is vissza, amikor megláttam a bordély szót a fülszövegben, mivel a prostitúció témájával ki lehet kergetni a világból.

A fordulat Kőrösi fronton valahogy úgy állhatott be, ahogy visszaemlékszem, hogy olvashattam valami jó kis értékelést a Molyon, amelynek hatására rögtön rá is nyomtam a könyvtár honlapján az előjegyzés gombra. És láss csodát, kiderült, hogy nagyon jól tettem. Mert Kőrösi hozta a formáját, ismét írt nekem egy szövevényes, de mégis nagyon jól olvasható családregényt, egy olyan kötetet, amelyet alig tudtam letenni. Hihetetlen, hogy mennyire olvasmányosan, ugyanakkor mélyen, fontos kérdéseket boncolgatva ír, és még mindig tud újat, felkavarót mondani az elmúlt évszázad történelméről, pedig azt gondoltam, itt már mégis csak képben vagyok. Először furának tartottam, de aztán nagyon jó koncepciónak bizonyult, ahogy különböző változatokban mutatja meg egy magyar család sorsának alakulását, olyan tipikus sorsfordulatokat hozva, amelyekben sokan a saját családunkra ismerhetünk, de amelyek mégis líraian egyediek. Szörnyűségek, megrendítő tragédiák, és az ember közben arra gondol, milyen jó is, hogy nem akkor éltem, vagy nem most élek Szíriában. Már eleve ez is kitenne egy nagyregényt, de Kőrösi ezt még tudja fokozni a másik, orosz résszel, ami nekem a kedvencem lett, azt hiszem, ilyennek képzeltem én Ulickaja írásait, és talán a Szonyecska ilyen is volt, és ez az a világ, amiről tudnék olvasni még sokat. A végén pedig szépen összefonja a két szálat, ráadásul beletesz még egy csipetnyi mágikus realizmust is, amit én nagyon tudok élvezni a megfelelő helyen és arányban, és itt most így volt. Szóval összességében elbűvölő és lehengerlő volt ez a Kőrösi regény, és van is már ajánlatom, hogy melyik kötetét olvasva fogom még nagyon jól érezni magam, de a múlt tapasztalataiból tanulva, nem ígérhetek semmit azzal kapcsolatban, hogy mikor tudom sorra keríteni.

2014-es kiadás a Libritől, a városi könyvtárból kölcsönözve. A védőborítót nem volt szerencsém élőben megtapasztalni, de elég bizarr szerintem, ráadásul a történetben nem kakas, hanem tyúk szerepel. A belső borító és a kötet megjelenése egyéb tekintetben viszont korrekt, igényes, tartós.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.