Mint arról már írtam, mostanában nem vagyok hajlandó unalmas könyveken végigrágni magamat, és ez bizony eléggé megnehezíti a várólista-csökkentéses kihívás teljesítését, ugyanis bármennyire is körültekintő az ember, azért mindig akad olyan könyv, amivel meg kell szenvedni. És a legborzasztóbb,  hogy ezért csak magadat okolhatod. Hiszen valamiért te választottad az adott könyvet, megvetted, mert kihagyhatatlan akció volt,  vagy ezt kérted valamilyen sátoros ünnepre stb. Aztán rakosgatod ide-oda, és azt veszed észre, hogy már évek óta a birtokodban van, és még csak fel sem ötlik benned, hogy el kéne olvasnod. Na ilyenkor az adott könyv nálam rákerül az ominózus várólista-csökkentős polcra, és megelégedéssel várja, hogy sorra kerüljön. Eddig minden évben részt vettem ebben a nagyon hasznos kihívásban, és mindig teljesítettem is, mankó  azaz alternatív polc nélkül, és bizony ezáltal számos olyan könyvön átrágtam magam, amelyeket valószínű egyéb esetben egyszerűen félbehagytam volna. A szóban forgó könyvvel is igen lassan haladtam, de azért becsülettel meneteltem tovább, el is jutottam már a 3/4-éig, amikor egyszer csak felötlött bennem, hogy ehhez túl rövid az élet, túl sok könyv érdekel, hogy erre akár csak egy perccel is többet pazaroljak. Úgyhogy plecsnim nem lesz (mondjuk nem is azért hajtottam, inkább az volt a motivációm mindig, hogy csökkenjenek a fölgyülemlett könyvkupacok), de azért jövőre is belefogok egy hasonló projekbe, csak a saját örömömre, úgy hogy annyiban változtatok a szabályokon, hogy a polcon levő könyveket muszáj az adott év során kézbe venni, elkezdeni, de ha kiderül róluk, hogy érdemtelenek, akkor szívbaj nélkül becsukom őket, és mehetnek az olvasottak közé.

Azért írok egy pár szót a könyvről is. A Prágai temetőt születés- vagy névnapomra kértem anyuéktól, mert annak idején tetszett a szerzőtől A Foucault-inga, és ennek a kötetnek is olyan vonzó volt a borítója, hogy nagyon kíváncsi lettem rá. Az egész kiadás igényes egyébként, nagyon jó ötlet, hogy korabeli képekkel illusztrálták, tetszett maga a téma is, szeretem az összeesküvés elméleteket. Izgalmas volt a kettős személyiség rejtélye is, de összességében mégis annyira lassú volt és unalmas, hogy nem tudom, merek-e még valaha Eco-hoz nyúlni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.