Amikor cseri molyos értékelésében Gavalda Együtt lehetnénk című kötetéhez hasonlította ezt a könyvet, szerintem maga sem gondolta, hogy ekkora lavinát indít el. Mert azóta, ahogy elnézem, nem én vagyok az egyetlen, aki emiatt vette kezébe a kötetet. Mert azt a könyvet sokan imádtuk, és szívesen olvastunk volna valami hasonlót. És lőn: O'Farrell tényleg ugyanolyan jól egyensúlyoz a könnyedség és mélység között, ugyanolyan jól olvasható, ugyanakkor cseppet sem gagyi. És ugyanúgy megengedi magának a boldog befejezést, úgy hogy az ne legyen giccses (szerintem, mert van, aki szerint viszont az). Az összenőtt lánytestvérek beteg kapcsolata miatt A Highgate temető ikrei című opusz is eszembe jutott, de Niffenegger regénye mögött ez mégis egy hajszállal lemarad, talán azért is, mert jó előre sejtettem a nagy titkot. De itt is imádtam a hangulatokat, a kávézót, a szállodát, a házak, lakások leírását, ezzel engem mindig le lehet venni a lábamról. Szóval jöhet még O' Farrell, csak nem tudom, hogy be merjem-e vállalni a Miután elmentélt, ami állítólag a legjobb könyve, annyira szenvedősnek tűnik a fülszöveg alapján.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.