Anyák napjára nálunk nem virágcsokor jár (sok oka van ennek: az egyik, hogy a férjem nem annyira kedveli a vágott virágot, a másik, hogy nem is annyira tudja eltalálni az ízlésemet csokor ügyben, kicsit háklis vagyok, na), hanem könyv. A válogatás idén úgy történt, hogy szombaton együtt elmentünk az Alexandrába, nézelődtünk, mutogattuk egymásnak a könyveket, aztán én kimentem, és a férjem meg a gyerekem kiválasztottak egy meglepi könyvet, amit vasárnap reggel kaptam meg az ágybareggeli mellé. 

Ez a könyv szerencsés választás volt a részükről annyiban, hogy nagyon izgatta a fantáziámat, és (talán nem árulok el titkot) nem a borítója miatt, hanem számomra nagyon jókat ígért a fülszöveg, na meg a molyos vélemények, amelyek nem egy szokványos rózsaszín szerelmi történetet ígértek. Ebben mondjuk igazuk is volt. Bizarr egy könyv ez, egyedi ötletekkel, jól kitalált kis furfangokkal, de nekem a végén mégis úgy tűnt, mintha a szerző a jó alapanyagból mégsem tudta volna kihozni azt a számomra elbűvölő és lebilincselő regényt, amire vártam. Néha, megmondom őszintén még untam is, csak lapoztam és lapoztam, hogy jól van már, értem én, hogy kellenek ide a múltbeli élmények is, de történjen már valami, haladjunk már. Kicsit túl sok volt a szenvedés, egyes dolgok sulykolása, a kevesebb több lett volna. Ja, és idegesítően sok félrefordítás, szerkesztési hiba volt benne, némelyiktől a fejemet tudtam volna a falba verni, és ez is azért lényegesen levett az élvezeti értékből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.