Ahhoz képest, hogy német szakot végeztem viszonylag keveset olvasok németül, de ezt most nem lehetett kihagyni. Kamaszkoromban imádtam Adrian Mole-t, aztán amikor felnőttként olvastam az ő későbbi kalandjait, valahogy nem volt ugyanaz az érzés, úgyhogy hosszú évek teltek el úgy, hogy rá sem gondoltam. Most, hogy a gyerekem egyre nagyobb, felvetődött bennem, hogy újra el kéne olvasni a 13 és 3/4 éves Adrian történeteit, de aztán inkább ezt a könyvet ragadtam meg, amelyet Zsuzska unokatesóm vásárolt a németeknél, és jó szívvel kölcsönzött nekem. Ezúton is köszönöm. 

Adrian ebben a kötetben is már jócskán túl van már a kamaszkoron, ismét majdnem egyidősek vagyunk, de ahhoz képest, hogy azt mondhatom magamról, a felnőttek disztingvált  polgári életét élem, Adrian még mindig csak evickél, lúzerkedik, meg komolytalankodik. Ez egyrészről szomorú, másrészről viszont hihetetlen vicces. Olyan volt egy kicsit, mint Wilt története, ahol szintén nem tudtam sokszor, hogy sírjak-e vagy nevessek, de összességében csakúgy mint ott, inkább jókat derültem, és végig nagyon jól szórakoztam Sue Towsend blődségekbe csomagolt társadalombírálatán. Az sem volt gond, hogy németül volt, tehát lehet, hogy revideálnom kell a nézeteimet idegen nyelven való olvasás terén: valószínű, ha nagyon leköt a könyv, nem annyira zavaró ez sem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.