És ismét egy Murakami, nem meglepő módon ezúttal is egy kihívás inspirált, és csak véletlenszerűen választottam pont ezt a kötetet a szerző általam még nem olvasott regényei közül. Nem volt egy jó választás, így utólag (bár előbb utóbb úgyis sorra került volna, hiszen újra és újra kedvet kapok egy-egy Murakamira), ez a kötete tetszett az eddig olvasottak közül a legkevésbé. Nem volt benne semmi misztikum, bár egy-egy jelenet sejtetett effélét, és mindig vártam, hogy na majd most, de aztán ez a vonulat elmaradt, és ez nagy kár, mert talán ezt szeretem legjobban a szerző műveiben. Nekem nem baj, hogy Murakami szinte mindig hasonló figurákról ír, az sem, hogy annyit eltölt a mindennapi élet leírásával, az sem zavar, hogy kissé melankolikus minden írása, de ebből a regényből mégis hiányzott valami, ami igazán kellemes olvasmányélménnyé tette volna. Túl sok volt a szex meg az öngyilkosság, nyomasztó volt az egész, és ezt a folyamatos szürkeséget nem oldotta a mágia, mint máskor. Így csak egy egyszerű szenvedős könyv volt, nem igazán értettem, hogy mit akart belőle Murakami kihozni. Mert, ha az a tanulság, hogy az életet válasszuk a halál helyett, az nekem nem jött át megfelelően.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.