Ez már a második Murakamim, és bár most sem győzött meg maradéktalanul, azért biztos, hogy fogok még tőle olvasni. Jól ír a fickó, meg kell hagyni, bár itt is volt olykor olyan érzésem, hogy nekem ez a stílus túl vontatott. Sokakkal ellentétben nekem a kétsíkú cselekmény közül inkább a reális világban játszódó tetszett jobban, persze nem feltétlenül a kalandregény része, hanem ahogy leírta a mindennapi történéseket, végig azt éreztem, hogy milyen jól kiemeli az élet apró örömeit, tetszett a főszereplő hozzáállása a világhoz, és ezért is sajnáltam, hogy az lett a vége, ami. A Világvége taszított, abszolút nem tudom elképzelni, hogy lehet így élni, nyomaszt is rendesen azóta. Bár azért kis reménysugár él bennem, hogy a végén, egy nem is olyan távoli jövőben majd visszatérnek a dolgok a rendes kerékvágásba, hiába no, happy end-függő vagyok, és nekem igazándiból az lenne a megnyugtató, a főhős ezt érdemelné, valahogy úgy a szívemhez nőtt, volt a figurájában valami nagyon megragadó számomra. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.