Lehet, hogy nem az előző Parsons után kellett volna olvasnom, mert már nagyon tele voltam a magyarra fordított dalcímekkel meg a lúzerekkel, itt legalább  a narkó nem játszott szerepet. Annak idején nem nagyon tetszett a film, bár a téma és a cím miatt talán túl sokat vártam, a könyv viszont nem maradhatott ki, mert mint már említettem, következetesen végigrágom magam Hornby életművén. Ahhoz képest, hogy sokan odavannak érte, nekem ez tetszett eddig a legkevésbé. Az eleje ígéretesen indult, de aztán ellaposodott - nem igazán tudtam tolerálni a főszereplő nyavajgását - aztán a vége megint jó lett, de nem annyira mint vártam. Persze aláírom, hogy vannak ilyen férfiak, nem is kevesen, és küzdeni kell a jó párkapcsolatért, de valahogy olyan érzésem volt, hogy ezen én már túl vagyok hál' Istennek, és talán már megértettem azt, amit Rob csak most kapisgál. Ez persze eltölthetne valamifajta öntelt elégedettséggel, de a szerző humorának megcsillanásaitól eltekintve inkább unatkoztam. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.