Nem is igazán tudom, hogy került most nekem a képbe Gárdos Péter Hajnali láz című könyve, nyilván köze volt a dologhoz a tavaly bemutatott  a regényből készült filmnek is. Az biztos, hogy a 2010-es első kiadás teljesen elkerülte a figyelmemet, pedig most azt látom, hogy már akkor is jöttek sorra a jót ígérő értékelések. Szóval a film miatt vagy sem, de valamiért most mégis elkapott a hév, elő is jegyeztettem a kötetet már valamikor novemberben a könyvtárban, de annyit kellett rá várni (kicsit nagy most az izgalom körülötte), hogy csak januárban kaptam meg, ráadásul még valamiért az utolsó pillanatra is hagytam, ezért úgy alakult, hogy a holokauszt emléknap előtti napon fejeztem be. Van ilyenkor minden évben egy kihívás a Molyon, hogy az emléknap hetében olvassunk a témában, én akár most ezt az olvasást jelölhetném is, de mivel nem érdekelnek már a kihívások és a plecsnik, így csak sorsszerűnek veszem, hogy éppen most került sorra ez a könyv.

Bár Gárdos Péter neve ismerősen csengett, nem követtem a munkásságát, és csak most utánanézve jöttem rá, hogy ő rendezte a Szamárköhögést, amit viszont imádtam. Számtalan film mellett ez az egyetlen regénye, ez is nagyon személyes kötet, a szülei történetét dolgozta fel benne, egyébként szerintem nagyon profin, többkötetes íróknak is becsületére válna. Nem hosszú könyv, a történet maga sem ölel fel sok időt, az egész nagyon kellemesen kompakt, amikor azt érzed, itt minden szó a helyén van, nincsenek felesleges körök, untatás, haladjunk már érzés, csak elmerülsz egy nagyon érdekes és izgalmas történetben. Filmszerű, rövid, nagyon jól megkomponált jelenetek, pár ecsetvonással, de mégis nagyon élőn jellemzett szereplők, tömör, de nagyon élvezetes stílus, ötletes szerkesztés, nekem valahogy nagyon összeállt az egész a levélrészletekkel, a fel-felvillanó múlttal. Mert igazándiból itt már vége a háborúnak, a főszereplőnek, Miklósnak már más miatt kell küzdenie a túlélésért, de persze nem mesélhető el úgy ez a történet, hogy ne szóljon a szerző arról, hogy mi volt előtte. A zsidóüldözés, és a koncentrációs táborok világa csak kis helyet foglal el terjedelmileg a könyvben, de olyan megrázó, jól válogatott képekkel, hogy az ember beleborzong. Viszont összességében a regény egésze, a finom humora, a békebelien tiszta romantika a reményről szól, a túlélésről, az optimizmusról és a küzdésről, arról, hogy vannak még csodák. Nagyon szép történet, és nagyon élvezetes olvasmány, mindenkinek ajánlom. És persze a film is nagyon várós.

2010-es kiadás az OlvasóSarok kiadótól, a városi könyvtárból kölcsönözve. Szép, ízléses a címlapkép, ezzel a stilizált levéllel ötletes is, meg informatív, első blikkre hozza a könyv lényegét. Védőborító nélkül egyszerű fehér, kisalakú, nagyon jól kézbe simuló kötet, viszonylag nagy betűs, szellős sorokkal, nagyon kellemesen olvasható. Az új libris borítója sem rossz, de nekem ez valahogy jobban bejön, egyedibb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.