Már megint megvett kilóra egy figyelemfelkeltő borító, egy jó cím, meg egy érdekes fülszöveg, így esett meg, hogy a karácsonyi kívánságlistámon landolt Brooke Davis regénye, Az elveszett és meglett dolgok könyve. Kedves molytársam, aki húzott, pedig érdemesnek találta arra a kötetet, hogy ezzel ajándékozzon meg. Nem annyira hálás, és talán nem is illő dolog ezért csalódásomnak hangot adni, de mindenképpen sietek leszögezni, hogy minden felelősséget vállalok ez ügyben, csakis én tehetek arról (na meg azért persze a szerző is), hogy a regény mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az gondoltam, hogy hihetek a szívmelengető kitételnek, amellyel a könyvet jellemezték, mert az már gondolom kiderült rólam, hogy szeretem az ilyesmit. Valami Backmanos élményre vágytam, volt is aki felfedezte a hasonlóságot a svéd író könyvei és Davis kötete között, nekem sajnos még nyomokban sem sikerült fellelni. Azazhogy túlzok, az eleje még egész jól indult, volt egy kis szomorúság, de ugyanakkor humor is, érdekes volt, ahogy elosztódnak a szerepek, ahogy megjelennek a szereplők, ahogy kiderül az alapfelállás. Idáig teljesen korrektnek is tűnt a dolog, persze volt sok flúgos szereplő, meg fura dolgok, meg mint már említettem hegyekben állt a bánat, de gondoltam, innen szép feljönni, majd lesz ebből egy jó kis pikareszk, ahol mindenféle érdekes és kedves ember segíti hőseinket, hogy eljussanak a megnyugtató végkifejletig. Nem mondom, hogy azt vártam, hogy valami gyászfeldolgozó gyorstalpalót kapok, önsegítő könyvet regény formában, erre nem is vágytam, de azért szerintem lehetett volna ezt sokkal bölcsebben, sokkal pozitívabban, mert így nagyjából csak azt éri el a szerző, hogy az olvasó magára húzza a paplant és sírdogáljon. Lehet, hogy van, akinek ez jó, de én nem ezt várom egy kellemes könyvélménytől, nem beteg karakterek tömkelegét, kilátástalanságot, kicsit több meglett dolgot, mint elveszettet, kicsit több reményt. Összességében túl nyomasztó volt ez nekem, és szerintem nem csak így januárban. De azért ne csüggedjen, aki nagyon ráfixálódott erre a könyvre, szerintem ez megint az a típusú könyv lesz, ahol én maradok a kisebbség, és a többség csak néz rám nagy szemekkel, hogy miért nem tudom én ezt a csodálatos könyvet értékelni.  

2015-ös kiadás a Libritől, saját példány, győri molyos karácsonyra kaptam. Igényes, keménytáblás, könyvjelzős darab, jó a címlapkép,  a színek, a tipográfia, ez ügyben semmit nem tudok felhozni a kötet ellen. Viszont a fentebb látható változat, amit több országban is használtak, egy picit jobban tetszik, különlegesebb, ízlésesebb szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.