Valahogy az jutott eszembe Ernest Cline regényét, a Ready Player One-t olvasva, hogy mennyire szeretnék ezt az Agymenők kockái (csodálkozom is, hogy nem említették még a sorozatban), és ezzel már el is mondtam, hogy én meg miért ódzkodtam tőle már egy ideje, minden jó vélemény ellenére. Mert bár a nyolcvanas években nőttem fel és szeretem a disztópiákat is, de nagyon nem az én világom a kockulás, még úgy is, hogy főleg az Agymenőknek köszönhetően, szereztem ismereteket az utóbbi időben erről a területről. De azért most, hogy Cline könyvének egy kicsit megnyomták a marketingjét, kiadták új borítóval, meg lassan jön ugye a film is, nem kisebb névvel, mint Spielberg, persze én is beadtam a derekam. És milyen jól tettem! Ennek a könyvnek a megítélésében még Tiborral is egyetértettünk, határozottan lelkes volt az én uram, és kicsivel később én is nagy megelégedéssel olvastam, úgyhogy ez egy igazi családi sikertörténet.

Egyébként ez tipikusan nem az a a könyv, amit szépen alkotórészeire lehet szedni, és sorolni, hogy ez is jó volt meg az is, sőt ha ezt teszem, inkább hajlamos vagyok arra gondolni, hogy ez sem olyan volt, ahogy vártam, meg ott is hibádzott valami, de összességében mégis csak olvastam, és olvastam, elterülve a kanapén, és teljesen belefeledkezve. Azt hiszem erről ismerszik meg a jó szerző, hogy elad neked valamit, amiről először nem gondoltad, hogy tetszene, és utólag is azt érzed, hogy hiszen ez nem is a te világod, mégis tetszett és maximálisan lekötött. Mert ebben a könyvben bizony nem volt szinte egy unalmas pillanat sem, egyre csak lapozni kellett, hogy hű, mi jön még. Pedig az én megítélésem szerint nem voltak olyan furmányosok a rejtvények (pláne azoknak, akik annyira beleásták magukat a témába, mint a főszereplők), a disztópia is lehetett volna kidolgozottabb, a nyolcvanas évek fíling sem volt annyira eltalált, de volt benne viszont érzelem és izgalom bőven, na és sok szerethető szereplő, úgyhogy én nagyon élveztem. A film meg remélem ugyanilyen zseniális lesz majd, én már nagyon várom.

2012-es kiadás az Agavétól, Katától kölcsönözve. Nekem az új borító jobban tetszik, és nem tudom az a kiadás milyen méretű, de a nagyobb alakú kiadványok nekem jobban kézre állnak, mint ez a kis zsebkönyv formátum. Az viszont dicséretére legyen mondva, hogy jól bírja a strapát, és bár olvastuk egy páran, nem mutat hajlandóságot a szétesésre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.