Ez a könyv először is szép: ínycsiklandozóak az ételfotók, kedvesek a családi képek, otthonosak az enteriőrök. Aztán meg jól szerkesztett: tetszett az évszakok szerinti felosztás, ahogy a legelején felsorolja az évszakhoz illő alapanyagokat, ezen belül pedig még külön felosztja az ételeket, levesek, főételek, desszertek stb. Szóval áttekinthető, jól forgatható később is. Ami különösen tetszett, ilyet még egy szakácskönyvben sem láttam, az az állatok részeiről készült térkép, hogy mi hol található, mire használható. Az ételek legtöbbje hagyományos, nincs nagyon beszerezhetetlen hozzávaló, és mivel a paprikás csirkétől a palacsintáig sok alapétel szerepel benne, akár kezdő szakácsnők polcára is ajánlom.Harmadrészt pedig személyes, hangulatos, kedvesek az ételek, étkezés köré fonódó történetek. Bár nem vagyok nagy rajongója Hegyi Barbarának, ebből a könyvből egy meglehetősen szimpatikus hölgy képe bontakozott ki, aki szívesen van együtt a családjával, barátaival, és szívesen főz is nekik. A sztorizások nyomon követését az is segíti, hogy a könyv végén találunk egy névmutatót a történetekben szereplő családtagokról, barátokról. Nekem csak az nem világos, ki az a Mimi, akit az ajánlóban és az előszóban is emleget (gondolom egy közeli családtag), de aztán nem kerül többet elő a könyvben. A könyvet a könyvtárból cipeltem haza,  mert  mostanában sajnos helyhiány meg spórolás miatt szinte semmit nem vásárolok, de ha tehetném a gyerekkönyvek mellett a szakácskönyvek lennének azok, amiket szinte korlátlan számban tudnám vásárolni,  így azonban marad a könyvtár meg esetleg a kölcsönkérés. Ezekből a birtokomban nem lévő kötetekből pedig inkább inspirációkat gyűjtök, a receptek kimásolásáról már leszoktam. Ebből a könyvből a sült bébifokhagyma lesz az, amit viszont mindenképpen ki fogok próbálni tavasszal, úgysem tudtam eddig mit kezdeni ezzel a növénnyel, pedig mindig úgy csábítgatott a zsengeségével.