Akkor most jöjjön a véleményem a erről a híres-neves történetről, remélem sikerül spoiler nélkül, ha mégis lesz ilyen, előtte majd sikítok.

Viszonylag sokáig ellenálltam Liener Laura sorozatának, mert voltak vele kapcsolatban félelmeim (részben be is jöttek), de aztán annyira dömpingszerűen kezdte el minden rendű és rangú (és korú) ember olvasni, hogy nem tudtam én sem ellenállni. Tavaly márciusban kezdtem el, és rögtön be is szereztem az összes akkor már megjelent kötetet (6), és egyhuzamban le is nyomtam őket. Az elején meglehetősen fanyalogtam, de aztán kezdtem ráérezni az ízére, és megértettem, hogy bár több sebből vérzik, még is jogos a sorozat nagy sikere. Nálam a hetedik rész volt a mélypont, az nagyon nem tetszett, ott valahol annyira összejött minden hiba, a logikátlanságok, ismétlések, stílusbeli, szerkesztésbeli hiányosságok, hogy nagyon felidegesített. Mégis tűkön ülve vártam a nyolcadik részt, és határozottan jó érzésekkel csuktam be a végén az utolsó kötetet, összességében kellemesen nosztalgikusan fogok emlékezni a sorozatra, és mindenképpen a gyerekem kezébe adom majd, ha eljön az ideje. (SPOILER: Azt azért elárulhatná valaki, és ezzel sikerült azért a végén mégis csak utoljára még jól felidegesítenie Laurának, hogy mégis hogyan gondolta Renáta, hogy elküldi az anyjának a naplókat, benne a pótvacsorákkal, meg a főztjéről alkotott véleménnyel? Ilyenkor tudnám kitépni a hajam! SPOILER VÉGE:)

A történet szerintem eléggé túlírt (az utolsó rész főleg), nem feltétlenül kell ennyire a legapróbb részletekig leírni és unalomig ismételgetni mindent, sokszor túlzottan didaktikus, a stílus meg sem közelíti az általam olvasott akár napló formában megírt (Adrian Mole, Neveletlen hercegnő), akár hagyományos (pöttyös könyvek garmadája, Montgomery) ifjúsági könyveket, de mégis van benne valami vonzó, valami olyan plusz, ami miatt végtelenített üzemmódban tudná az ember olvasni. Még azt sem mondom, hogy a humor miatt, mert abban is van, aki jobb (persze azért én is sokat kuncogtam egyes részeken), jók a szereplők, de azért annyira nem kidolgozottak, és persze nem olyan jó felállás, ha az ember pont a főszereplőtől mászik a falra, a sztori meg érdekesen kanyarog sok helyütt, de azért valljuk be, nem olyasmi, amitől tövig rágom a körmöm izgalmamban. Akkor mégis miért jó? Mert valamit azért mégis tud Leiner Laura, hogyha még engem is odaszegez a fotelhez, a tinilányok megszámlálhatatlan sokaságáról már nem is beszélve. Na, erre továbbra sem találtam magyarázatot, de azt hiszem sok összetevője van a sikernek: a rendkívül eltalált és ízléses borítóktól kezdve  a zenéken át egészen addig, hogy Renáta minden hibája ellenére mégis csak egy könyvmoly, akiről, mint hasonszőrűről mindig szívesen olvas az ember. Meg hát én is voltam egyszer gimnazista...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.