Remek tempóban folytatva a várólista-csökkentést (na, meg köszönhetően annak is, hogy nem tudtam beszerezni a Szent Johanna 8-at, grrr), valami szórakoztatót kerestem a síelés utáni estékre, és ebből a szempontból Emily Arsenault könyve remek választásnak bizonyult. A történetet elmesélő ifjú Billy már az első mondattól szimpatikus volt, aztán sorra jött a többi szerethető szereplő, úgyhogy feszülten figyelve vártam, mi sül ki ebből az egész kalandból. Bírom nagyon az ilyen nem igazán veszélyes (beszari vagyok, na), de mégis izgalmas nyomozásokat, így a nem sok csűrcsavar ellenére engem oldalról oldalra egyre jobban lekötött a könyv, a végét már a társadalmi életet hanyagolva faltam a szobámban, míg a többiek vígan apres skiztek künn. Nem volt nehéz olvasmány (féltem azért az ilyen bölcsészkrimikben néha előforduló  túlcsorduló okoskodástól), hanem olyan könnyeden, elegánsan megírt érdekes és egyedi történet, amit nagyra értékelek. Nem mondom, hogy a hangulata nem volt néhol kissé nyomasztó, de pont annyira, ami egy ilyen sötét ügyhöz dukált, és ugyanakkor mindig feloldotta egy-egy mókás mozzanat. Mert ráadásul vicces is tud lenni sok helyen ez a regény, hogy tovább dicsérjem, szóval számomra tökéletesen beteljesítette a jelen helyzetben elvárt szerepét. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.