Nagyon vártam már, hogy olvashassam ezt a könyvet, hiszen ki ne csábulna el ilyen ötlettől, ahol az első női oknyomozó újságíró, Nellie Bly nyomoz Jules Verne-el, Pasteurrel és Oscar Wilde-dal karöltve. Helyszín Párizs, a múltszázad végén, szóval csorgott a nyálam rendesen. Viszont így olvasás után, nagyon örülök, hogy nem ruháztam be rá (nagyon rámozdultam mostanában a könyvtárra, és amíg több, mint 90 olyan könyv van a listámon, ami megtalálható a könyvtárban, csak a legszükségesebbeket vásárolom meg), mert sajnos nem hozta a kívánt hatást. 

Olyan érdekes, hogy vannak olyan könyvek, amelyektől idegenkedek elsőre, aztán mégis nagyon tetszenek, ilyen volt nemrég Gail Carriger kötete, és vannak, amelyeknél szinte biztos vagyok benne, már mikor a fülszöveget olvasom, hogy nekem ez tetszeni fog, aztán meg mégsem. Míg Carriger a számomra meglehetősen bizarr alapötletből ragyogó stílussal, hihetetlen szórakoztatási faktorral kihozta a maximumot, addig úgy érzem McCleary nem igazán tudott élni a pazar lehetőséggel. Nem mondom persze, hogy rossz az egész, de összességében túl sok volt az idegesítő (nem odaillő, nem korhű megjegyzések) és unalmas (túl bő lére volt eresztve egy-két jelenet), hogy ez elvette az ízét az egésznek. Persze az is lehet, hogy ez nem is krimi, inkább kalandregény, amiért annyira nem vagyok oda. Nellie-re viszont kíváncsi vagyok, szimpatikus nőszemély, ha ennek a sorozatnak a következő részét nem is, de Nellie-től azért szívesen olvasnék.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.