Foenkinos-ról, így a második tőle olvasott könyv után, már elmondhatom, hogy szintén belépett a kedvenceim közé. Valahogy azt gondolom, hogy úgy látja a világot, ahogy én, az embereket, a kapcsolatokat, mindennapi játszmáinkat. És ez azért nagyon fontos egy író esetében. Ezért tudok mindenestül belemerülni a könyveibe, otthon érezni magam bennük, felhőtlenül kikapcsolódni általuk. És franciás frivolságuk, könnyedségük ellenére tanulni belőlük. Foenkinos számomra arról mesél, hogy ha a világ néha el is romlik itt-ott, azért van esély a megjavítására. Abszurd humorával ad reményt, hitet az emberekben, az életben. Igen, kicsit patetikus néhol, de számomra mégsem szájbarágósan mondja meg a tutit. Egyszerűen végig mosolyogva, szívemben derűvel és megnyugvással olvastam ezt a rövidke kis regényt, Foenkinos igazi balzsam a léleknek, nincs jobb gyógyszer depresszió ellen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.