Minden hibája ellenére, hangsúlyozom, hogy szerintem ez egy jó könyv: jól olvasható, jó ritmusú, szinte letehetetlen. A történet végig feszültségben tartott, még akkor is, ha az alapötletből sokkal többet ki lehetett volna hozni, sok mindenre lettem volna még kíváncsi. Számos dolog szorult volna magyarázatra, mert bár nem tudományos-fantasztikumot olvashattunk, hanem lélektani regényt, nekem még ebben az aspektusban is volt hiányérzetem, az egész alapfelállás hamis volt. Nehezen tudtam megemészteni az egész rendszert, és hogy ezt a rendszert a szenvedő alanyai miért tudták olyan magától értetődően elfogadni. Ha már ez a regény egyik alapvetése, nem ártott volna ezt egy kicsit kibontani, pszichológiailag megmagyarázni, mert így csak egy elég gyönge lábakon álló fikció, nem egy tökéletesen felépített alternatív valóság. Stílusban is teljesen mást vártam a szerzőtől, persze itt csak a Napok romjai című filmből indultam ki, amelyet szintén az ő regényéből forgattak, de nem tudom, valahogy líraibb, szebb megfogalmazásokat vártam, ez a stílus eléggé sallangmentes, egyszerű volt, persze lehet, hogy célzatosan. Ennek ellenére mégis volt valami ebben a 300 oldalban, ami megfogott, úgyhogy tud valamit ez az Ishiguro, majd meglátjuk mire megyek vele legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.