Sok minden élt bennem Kaffka Margitról, és ezek alapján álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer egy könyvét is kezembe veszem. Pedig megfelelő irodalomoktatást kaptam a középiskolában, mégis Kaffkáról csak valami homályos sejtésem volt, nehéznek, unalmasnak gondoltam a dolgait, és ezen a benyomásomon nem segített ez a fénykép sem, Kaffka talán legismertebb ábrázolása, mert valljuk be őszintén, inkább úgy néz ki rajta, mint aki valami horrorfilmből vagy a diliházból szabadult, beteg, nyomorúságos műveket írhatott, gondoltam magamban.

Aztán a lányok a molyon elkezdték olvasni a kékharisnyákat, a századelő magyar írónőit, sőt Kaffka Margit is kapott saját kihívást, úgyhogy lassan, de biztosan elragadott engem is hév. 

A Színek és évekkel kezdtem, mert azt magasztalták leginkább. Először nehéz volt elkapni Kaffka stílusát, de aztán rájöttem, hogy nagyon tetszik nekem ez a finom  rajzolatú, lírai írásmód. Tetszett a történet is az asszonysorsról, de főleg a díszletek bűvöltek el,  a századelő mindennapjainak leírásai, a főhősnő viszontagságait inkább csak kívülről figyeltem. Kaffka nagyon erős a hangulatteremtésben, úgy ír a ruhákról, lakberendezésről, étkezésről, hogy az embernek a nyála csorog.

 A következő a Hangyaboly lett, mivel helyszíne miatt ez is passzolt egy kihívásba, meg egyébként is arról ment a vita, hogy jobb-e ez vagy gyengébb, mint a Színek és évek, kinek ez tetszett jobban, kinek az, gondoltam, szerzek saját tapasztalatot az ügyben. Bár két különböző világról szól a két könyv, így nehéz összehasonlítani, de nekem mégis inkább a Hangyaboly tetszett jobban, igazi lányregény, persze amolyan Kaffkás módon, felvilágosult, érett leányoknak. Érdekes leírása a kolostori létnek.

Harmadiknak a Mária éveit választottam (ezt is ajánlotta valaki), és sajnos ez tetszett a legkevésbé. Pedig itt már benne voltam a sodrásban, tudtam már hogyan kell olvasni Kaffkát, mi a jó benne, mégis a végére annyira untam már Mária hisztérikus lelkiállapotait, annyira nehezen tudtam azonosulni vele, és annyira mérges voltam rá, hogy nem tud többet kihozni az életéből. Persze tudom én, hogy Kaffka ezt akarta nekünk üzenni, hogy mennyire kilátástalan volt akkortájt a nők élete, ha nem akartak beállni a sorba, de én mégis azt látom, hogy lehetett volna máshogy is, jobban is elrendezni ezt, mint ahogy a regény végére elrendeztetett.

Összességében jó volt ez a kis kiruccanás, jó volt megismerni Kaffka Margitot, ezt az érzékeny, intelligens írónőt, s az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd előveszem a többi művét is, ha majd megint csendes sodrású, melankolikus női regényekre vágyom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.