Boldogult lánykoromban, lassan több mint tíz éve, sorra olvastam Barnes műveit, tetszett nagyon a Dumáljuk meg rendesen és a Szerelem meg miegymás, aztán valahogy a Világ történeténél elfogyott a lelkesedés, de azért Barnes ott volt mindig Tony Parsons és Nick Hornby mellett, mint olyan író, akinek szeretem a stílusát, bejönnek a témaválasztásai. Humoros, könnyed, mégsem triviális regényei miatt szeretem ezt a triumvirátust, de míg Hornby egyre másra szerez feledhetetlen olvasmányélményeket jelenleg is, úgy Barnesban csalódnom kellett, csakúgy, mint nem is olyan régen Parsonsban. Az Anglia, Anglia alapötlete nagyon jó, szeretem a szokatlan, nagyívű projektekről szóló történeteket, a megvalósítás mégsem meggyőző, jócskán elmaradt számomra pl. Paul Torday Lazacfogás Jemenben című regényétől, ami szintén egy nagyratörő, már-már kivitelezhetetlennek tűnő terv megvalósításáról szól. Pedig az eleje nagyon ígéretesnek tűnt, és a vége sem volt rossz, bár nem erre számítottam, jó kis utópia lehetett volna, ezt a műfajt is szeretem, de voltak részek, amik nálam kiverték a biztosítékot, gondolok itt Jack Pitman perzverzségeinek meglehetősen plasztikus ám a történet szempontjából szerintem felesleges leírására. Összességében nem tudtam azonosulni senkivel, még Paul volt a legszimpatikusabb, de aztán egy húzással őt is ellehetetlenítette a szememben a szerző. Szemet vetettem pedig a Flaubert papagájára is, nem tudom ezek után neki merjek-e állni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.