A Rokon lelkek társaságát (milyen misztikusan jó cím, nem?), mint oly sok olvasmányomat mostanság, a molynak köszönhetem. Ha nem olvasom miestas elragadtatott értékelését , talán sohasem keveredek közelebbi barátságba Nicholson könyvével, bármennyire is fillérekért adták az Alexandrában. Bár nekem nem volt akkora katarzis, azért kár lett volna kihagyni, mert egy nagyon jól megírt, filmszerűen izgalmas regényt olvastam el röpke egy nap alatt, ami mutatja, hogy mennyire lekötött és olvastatta magát a kötet. Számomra lassan indult a történet, de persze később rájöttem, hogy kellett ez a nihil a főhős fejlődéstörténetének megalapozásához, meg aztán igen hamar be is indultak az események, és egyre inkább magába szippantott a nyomasztó, feszültségekkel teli történet. Tetszett, hogy nem egy egyszerű thrillert olvashattam -bár az a része is nagyon jól van megírva, sőt - hanem tele van a könyv filozófiával, szimbólumokkal, igen sok gondolkodnivalót adott, főleg a vége. Igazándiból a vége miatt mondom, hogy nem lett kedvenc, nekem valahogy nagyon sok elvarratlan szál maradt, vagy csak lassú felfogású vagyok, no meg számomra a stílus is döcögött néha, de ez már csak szőrözés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.