Mint ahogy ígértem a második kötet után, tényleg viszonylag sokáig hanyagoltam Hannah Swensen kalandjait, de ebben a forróságban mostanában könnyed olvasmányokra vágyom, így kifejezetten élvezet volt a minnesotai téli karnevál eseményeiről olvasni. Egész pörgős volt ez a rész, feszesebbnek találtam, mint az eddigieket, ugyanakkor megfogalmazódott bennem az is, mi nem tetszik benne, mi az, ami kevésbé izgalmassá teszi, mint az általam szeretett krimiket. Agatha Christhie regényeiben vagy Bernie Rhodenbarr eseteiben a végét szeretem a legjobban, amikor a nyomozó elénk tárja, hogy a sok kis tényből hogyan rakta ki a kirakósjátékot. Itt viszont végig első kézből követhetjük az eseményeket, és ez a mindenttudás számomra zavarja az igazi krimi-élményt. Jobb lenne egy kicsit több sejtelmesség, elhallgatás, izgalmasabb lenne, ha nem tudnánk, hogy egy-egy dologból Hannah milyen következtetésre jutott. Ettől függetlenül ott sorakozik az összes rész a polcon (már megint a sorozatmániám), és el is fogom olvasni őket, ha nem is egyvégtében.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
