Viszonylag átlagos alapötletre épül John O'Farrell könyve, hiszen számtalan emlékezetkieséses történetet olvastunk, láttunk már filmen, én mégis mindig szívesen fogadom az ilyesmit, van benne valami izgalmas számomra. A férj, aki elfelejtette a feleségét be is váltotta az ehhez fűzött reményeimet, minden benne van, ami egy ilyen sztorihoz kell, korrekten megírva, nem hangosan röhögős, de azért oldalról-oldalra megmosolyogtató poénokkal, szimpatikus figurákkal, nem nyálas romantikával, és még kis tanulsággal is. Persze a jó élményhez talán az is kellett, hogy nem vártam rettenetesen sokat, sőt mivel nem volt körülötte különösebb rajongás, attól is féltem, hogy talán egészen érdektelen lesz ez a könyv. Szerencsére nem lett az, végig lekötötte a figyelmemet, aranyos, kedves, könnyed történet, mindamellett minőségi, nem gagyi, úgyhogy én inkább ezt ajánlom, ha könnyed strandkönyvre vágytok, mint a sok silány haddnemondjammiket. És ha az ember házas, vagy hosszasabban él párkapcsolatban, a főhős és felesége hibáiban magunkra is ismerhetünk, és ha ügyesek vagyunk, nem kell amnéziára ébrednünk ahhoz, hogy még sok boldog együtt töltött évre számíthassunk. Mostanában én a magam részéről nehezen viselem az életmód- és/vagy pszichológiai tanácsadó könyveket, viszont nagyon szeretem, ha tanulhatok valamit a szépirodalmi művekből e téren, vagy jelen esetben egy egyszerű szórakoztató kis regényből is.

2014-es kiadás a Cartaphilustól, kedves ismerőstől kölcsönözve. A borítója rettenetesen semmitmondó, megérdemelt volna valami szebbet, figyelemfelkeltőbbet. A fentebb látható külföldi borítók nekem sokkal jobban tetszenek, pedig azokban sincs semmi különösebben nagy ötlet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.