A főhős számolja az autókat, amikor iskolába megy, ha öt piros autó jön egymás után, az jót jelent, de ha sárgák, akkor rosszat, és ilyenkor nem is hajlandó semmit  csinálni az iskolában. 

Egy autistákról szóló filmről olvastam az imént, és erről beugrott, hogy hoppá, hoppá, még nem is írtam a Kutya különleges esetéről, pedig abban a hiszemben lógattam itt a lábam az utóbbi időben, hogy már behoztam minden lemaradásomat. Úgy látszik Haddon egyébként mostohagyermek nálam, mert most, hogy kerestem, mit írtam arról a könyvéről, amelyiket tavaly olvastam, semmit nem találtam, úgyhogy ezek szerint az is elmaradt. Pedig jó volt az is, egy kedves, vicces, ufós könyv, amit ráadásul németül olvastam, úgyhogy igazán megérdemelte volna, hogy írjak róla. Már akkor terveztem, hogy lassan ideje lesz sort keríteni a Kutya különöse esetére is, csak akkor úgy tűnt, csak a megyeiben lesz meg, oda meg még a mai napig nem iratkoztam be. Mindenesetre most hirtelen szembejött a városiban is, az új könyveknél, úgyhogy lecsaptam rá iziben, hiszen ez Haddon leghíresebb, már-már kultikusnak számító könyve. Ebből a szempontból egy icipicit csalódás volt, ami magyarázható persze a sokéves várakozással, de azért egy tökéletes könyvnek minden pillanatban tökéletesnek illik lennie. Haddon könyve tehát nem tökéletes, legalábbis számomra, viszont egy jól olvasható,, érdekes és intelligens regény.  Ma már hemzsegnek az autistákról, és főleg az aspergeresekről szóló könyvek, filmek, de Haddon könyve még nagyon az elején volt ennek a hullámnak, és épp ezért, mint úttörő vállalkozás is értékelendő. Engem eleve érdekel a téma, meg a szerző stílusát is bírom, egyszerű ugyan, de nem úgy, hogy kitéped a hajad az igénytelenség láttán, hanem tudatosan szikár, jól hozva ezzel az alapszitut is, hiszen itt egy gyerek beszámolóját olvashatjuk. Hitelesen, alaposan mutatja be ennek az állapotnak a velejáróit, ugyanakkor mellétesz még egy izgalmas nyomozást is. Így ez a könyv szerintem meglehetősen szórakoztató, ugyanakkor tanulságos is sok szempontból, sok mindenen elgondolkodhatunk vele kapcsolatban, nevelésről, családról, toleranciáról. 

2010-es kiadás az Európától, a városi könyvtárból kölcsönözve. Tetszik nekem ez a borító, színességével, grafikájával mutatja azért, hogy ez a könyv félig-meddig azért ifjúsági (bár szerintem felnőttként is élvezhető, sőt), de a régi fekete is jó volt. Szeretem az ilyen egyszerű, igényes, művészi borítókat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.