Első könyvem volt Bill Brysontól, és valami nagyon olvasmányos, könnyed, mégis okos és tanulságos könyvet vártam, ismeretterjesztést felsőfokon. Nem tudom a témán múlott-e vagy egyszerűen csak az én hiányos angoltudásomon, de nekem határozottan tömény volt, az idézetek rettenetesen szárazak, a magyarázatok sokszor nehezen követhetők, sőt még hibát is felfedezni véltem az egyik közgazdasági fejtegetésben, amit aztán az adott végzettséggel rendelkező férjem is megerősített. El tudnám képzelni ezt a könyvet egy angol szakos szeminárium témájaként az egyetemen, ahol szépen el lehet rágódni bizonyos problémákon, jobban megvilágítani, hozzátenni, boncolgatni. Így végigolvasva viszont nem tudom, mennyi fog megmaradni belőle, bár nagy részét szerintem egyáltalán nem is kell tudnom. Nem gondolom, hogy bele kéne bonyolódnom olyan kérdésekbe, amelyeket a szerző állítása szerint az anyanyelvi beszélők sőt hivatásos írók, újságírók is elrontanak. Nálam ez már kicsit nyelvtannácis kategória. Persze többször gondoltam arra is, hogy vajon jobban élvezném-e ezt az egész fejtegetést, ha az általam sokkal jobban tudott német nyelvről szólna, nem beszélve a magyarról. Ettől függetlenül fogok még próbálkozni Brysonnal, mert néha azért megcsillant a humora, meg elismerem, hogy igen tájékozott, művelt ürge lehet, akitől lehet tanulni.

Az Akadémiai Kiadó 2013-as kiadása, könyvtári kölcsönzés volt. A borító nem rossz ötleten alapul, de mégis valahogy olyan jellegtelen szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.