Első körben nem volt szándékomban elolvasni Szűcs Vanda könyvét, de aztán olyan viharokat kavart, hogy felelős anyaként gondoltam, illene elolvasnom, mégis miket adok a lányom kezébe. Mondjuk az is igaz, hogy nem én adtam, hanem ő akarta. Jó múltkorjában hasomlóképpen jártam Az egy Zizi naplójával is,  azt is a negatív kritikák hatására olvastam el, aztán a végén nem tudtam igazat adni a berzenkedőknek, a maga nemében nem volt az olyan rossz könyv. Ennél a regénynél is azt mondom, hogy helyén kezelve nem olyan szörnyű, és az vesse rám az első követ, aki boldogult lánykorában nem olvasott ilyen limonádékat. Persze szomorú lennék, ha a gyermekem csak ilyesmit olvasnak, de nem tartom károsabbnak, mint a régi szép idők Édesvölgyi sorozatát, vagy anépszerű Denise füzeteket. Nem ítélem el az Alexandrát sem, hogy kiadta, hiszen van erre igény bőven, és ő is szeretett volna magának egy Leiner Laurát, más kérdés, hogy ez a végén sikerül-e vagy sem. Nem mintha Szűcs Vanda sokkal tehetségtelenebb lenne, mint Laura, sőt összességében nekem jobban tetszett, hogy tömörebb, nem annyira terjengős, szájbarágós, ismételgetős a stílusa. Mondjuk az is biztos, hogy nagyon sok mindenben koppintja a Szent Johanna Gimit, ez a regény is a budai úrilányok életéről szól, ugyanazok a klisék, egyensztorik jönnek itt is elő. Kíváncsi leszek meddig lesz ebben svung, mindenesetre nem tűnik rossz üzleti vállalkozásnak. Meg irigylem is egy kicsit Vandát, hiszen én is írtam ennyi idősen naplóformájú regényt, amit azonban sem befejezni, sem kiadatni nem tudtam (mondjuk annyira nem is erőlködtem rajta).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.