Hamish Macbeth a filmvásznon.

Elég rossz passzban voltam az utóbbi időben a tinglitangli krimisorozatok terén is, annyi könyv várakozott elolvasásra, hogy azt gondoltam, nincs helye a kötelező köröknek, vagyis annak, hogy egy könyvet csak azért szerzek be és olvasok el, mert már elkezdtem a sorozatot. Ennek a döntésemnek több frissen megjelent kötet is áldozatul esett, nem vettem meg pédául Joanne Fluke Hammah Swensen történeteinek valamikor a tavasszal megjelent legújabb részét, a sütis krimiket úgy döntöttem, hogy sem megvásárolni, sem olvasni nem fogom a közeljövőben, tíz kötetig bírtam, de aztán kezdett annyira unalmassá és vontatottá válni minden egyes folytatás, hogy úgy láttam, itt az ideje abbahagyni. Agatha Raisin is hasonlóan járt, M.C. Beaton hősnőjének kilencedik kalandja, a balszerencsés boszorkáról szóló volt az, amelyik már nem lett a magánkönyvtáram tagja. Ezt a kötetet viszont szívesen elolvasom majd, ha lesz rá lehetőségem, ahogy elnéztem a könyvtár az eddigi részeket is beszerezte. 

Ezen előzmények után pedig elérkeztünk végre a bejegyzés tárgyához, M.C. Beaton Hamish Macbeth sorozatából ugyanis már az első kötetet sem vettem meg, viszont valamennyire azért kíváncsi voltam rá, és türelmes várakozásom meg is hozta eredményét, hiszen kölcsön tudtam kérni Zsuzsitól. Szerencsére megvolt neki mindkét nálunk eddig megjelent kötet, és remélem ezt a jó szokását a későbbiekben is megtartja, mert akkor szívesen kinevezem hivatalos Hamish Macbeth beszerzőmnek. Ugyanis a második kötetre nagyon a szívemhez nőtt ez a cuki kis felföldi figura, azt hiszem benne még azok sem találhatnak kivetnivalót, akik Agatha Raisin érdes modorát nem bírták. Adva van egy alapvetően csetlő-botló, de ugyanakkor intelligens falusi őrmester, aki nem tör nagy babérokra, mégis ügyesen megoldja a helybéli gyilkosságokat. Hogy a szerelmi szálból mi tud majd kisülni, el nem tudom képzelni, csak remélni tudom, hogy nem lesz olyan se veled se nélküled, mint Agatha és James kapcsolata (pedig sajnos attól félek, hogy de). Az első rész nekem egy kissé nyögvenyelős volt, de a második teljes mértékben meggyőzött, hogy akarom én még ezt olvasni, mert hangulatos, humoros, könnyed kikapcsolódást nyújt. Persze elképzelhető, hogy egy-pár rész után ezt is megunom, de hol van az még...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.